Grafit animációs tábor Litéren

Iskolámban ezen a héten animációs tábort tartunk. Jelenleg 6 résztvevővel. A mai nap a klasszikus animáció napja. Ezen belül a fehértábla-animációt, pixillációt és a gyurmaanimációt ismertük meg. Néhány kis skicc:

Ending-dong

Blender-rel készült ez a kis filmecske. Egy francia stúdióban, amely a Skizeint is jegyzi. Látható, hogy nem a technikán múlik, hogy mennyire lesz ütős a kisfilm. Itt jó az ötlet és stílusos a kivitelezés.

Nyílt forrású szoftverek professzionális tervezési folyamatban

Évek óta készítem az MKPK Ifjúsági Bizottsága megbízásából a katolikus ifjúsági mozgalom szórólapjait. Ebben az évben a feldobott ötlet: az éves ifjúsági programokat tartalmazó leporelló fő grafikai motívuma egy táblás játék legyen. Mivel több nyílt forrású szoftvert is használtam a tervezés során, szeretném megosztani veletek a tapasztalataimat. Vizsgálatom alapkérdése: élesben, produkciós környezetben mennyire használhatóak ezek […]

1956

Elkészült Kisantal Dániel első 2.5D-s animációja a C3 szabadfogású számítógépes versenyére. A fő program a Blender volt, a képek pedig a Fortepan archívumból származnak.

Dennis Ritchie +

A C nyelv megalkotójától és a Unix egyik létrehozójától így búcsúzott a világ. Kisebb port vert fel a halála, mint Jobs-é, de a munkássága nagyobb alapot adott az informatikának.   #include <stdio.h> int main() { printf(“goodbye, dad”); return 0; }

Steve Jobs +

Nem az én tisztem nekrológokat írni. Megteszik mások. S. J. a látnok. S. J. a zsarnok. S. J. a zseni. Apple. Pixar. Ilyesmi. Meg itt kering az interneten ez a felvétel. Újrakezdés, újrakezdés és a halállal való szembesülés. S. J. búcsúzik. 

Kinek a PAP, kinek a…

…papné. A PAP itt értsd: Plastic Animation Paper. Egy profi, dán fejlesztésű, klasszikus síkbeli animációt támogató program. Arra találták ki, hogy a hagyományos animáció macerás részeit a számítógéppel felgyorsítsák. Az előrajzolás és kihúzás lépéseit lehet vele elvégezni – papíron való rajzolás, szkennelgetés nélkül. Ha hasonlíthatom valamihez, talán a Pencil-t említhetném. Két nap próbálkozás után jöttem rá, […]

Maya a gépemen

A Maya a gépemen. Nem loptam és nem adtam el a lelkemet sötét hatalmaknak. Egy nagyon jó előadást hallgattam a Computer Art Fórumon  a bevilágításról – Maya-ban, még tavaly. Megvettem a könyvet, azért, hogy összehasonlítsam a Blenderrel. Amit ott megtanulok, azt próbálom “Blenderre” is lefordítani. Nagyon megszerettem közben a Blendert, egyszerű és esztétikus, áttekinthető és […]

Használhatóság

Zsarnai István cikkére szeretnék reagálni. Pár napig vártam, lesz-e hozzászóló.  Baráth Endre (Endi) írt néhány fontos gondolatot, a profi játékfejlesztő szemszögéből. Ezt szeretném egy kicsit más nézőpontból kiegészíteni. Maga a program, amiről írtam, a cikk illusztrációjában is láthatóan “free beta”. Szóval valamiféle útkeresés. Ahogy a Linuxos alfa, béta verziókra írják: tesztelésre való, éles rendszeren nem ajánlott. […]

Neil Gaiman – Ajándék

Neil Gaiman világa számomra nyomasztó, furcsa, terhelt. “Gyerekmeséi”, mint a Coreline vagy a Farkasok a falban – nem elalvás előtti történetek. A Hálózsák honlapon talált képregénye viszont nagyon elgondolkodtatott. Irodalmi igényű, jól megírt történet, egyfajta példázat a rossztól való félelemről, az áldozat megmagyarázhatatlan logikájáról és a háláról. 16 év felett kötelező.

Whiteboard animáció

A fehértábla-animáció a stop motion-nak az az alműfaja, amellyel leggyorsabban lehet animálni. Kedvcsinálónak Zeke Szabolcs barátom reklámfilmje, s egy programajánló alant, amivel el lehet készíteni…

Barátod a patkány

A Barátod, a patkány a L’ecsó mellé készült oktatófilm, amelyben a két főszereplő patkány, Remy és Emile adja elő az elnyomott patkányok világtörténetét. Ellenállhatatlanul vicces megismerni a szőrös rágcsálók nézőpontját, és külön lehengerlő a filmben, hogy minden korrekt benne a latin nevektől kezdve a mitológiai utalásokig. Képileg talán a legsokszínűbb Pixar-film, félpercenként más animációs technikát használnak. A két rágcsáló 3D-ben […]

Fortepan

A Fortepan egy nemlétező archívum. Nevét a váci Forte gyártól kölcsönözte, a háború után így hívták a legelterjedtebb és legnépszerűbb negatív filmet. A gyűjteménynek bár neve van, épülete, vagy számlaszáma nincs, és nem is dolgozik ott senki. A Fortepan 30, vagy 40.000 fényképből áll, igazából sosem számoltuk meg, nem is fontos. Húsz éve kezdtünk fényképeket […]

Ingyenes és használhatatlan?

Kedves olvasók! Először is köszönöm a bátorítást. Jó érzés, hogy elindul valami élet a GRAFit körül. Ennek első jelei a kommentek, melyek közül hadd idézzek itt egyet teljes terjedelemben. Engem nagyon elgondolkodtatott, kíváncsi vagyok, vannak-e hasonló tapasztalataitok… “Nos, ez a Construct 2, megmondom őszintén, nagy reményeket ébresztett bennem. Egészen addig, amíg fel nem raktam, és […]

Meghalt a király, éljen a király! – Construct 2

Már írtunk korábban a Scirra Construct játékkészítő alkalmazásról. Akinek vannak még emlékei a “Klik and Play” programról, ebben biztos megtalálhatta méltó utódját a programozás nélküli játéktervező keretrendszernek. Nos, a Scirra “cég” egyetemi hobbiprogramozókból összeállt csapata sajnos befejezte a fejlesztést. Ez a rossz hír azoknak, akik most akartak Windowsra játékokat készíteni. A jó viszont az, hogy […]

Több hónapnyi hallgatás után

Leleplező egyrészes cikksorozat arról, mi vagy ki van a rejtélyes GRAFit oldal mögött. Miért állt mostanában a munka? Van-e még olvasója, s ha igen, miért nem. Felkészültél, akkor kattints!

Das Tub

Az Atlanti-óceán dermesztő mélységében egy német tengeralattjáró szonárja a hajó fejé sodródó tárgyat jelez. Az ütközés elkerülhetetlen. De mindez csak a rémület kezdete. Mit rejt a mélység? Mi jöhet még? Az Új-Zéland-i Média Design School növendékeinek munkája az Oscar-díjas Das Boot paródiája élő szereplőkkel és 35 vizuális effekttel. 8 hét alatt készültek el vele. Lentebb […]

WordPress SEO
%d blogger ezt szereti: