4. BGE: Kicsi kocsi végre száguld

Bemutatom Zénót, a kis furgont. Ma vele fogunk játszani… Először megtanítjuk ugrani, majd elkészül a korrekt vezérlése. Közben megismerkesz az AND logikai művelettel, aminek nagy hasznát fogod venni programozás során. Végül “terepkedünk” egy kicsit…

1. BGE: A kezdetek…

Új sorozat indul, mely a Blender játékmotorjába, a Blender Game Engine lelkivilágába szeretne bevezetni. Az iskolánkban ez egy kezdődő szakköri anyag, de ajánlom bármely kollégámnak vagy a játékkészítéssel kacérkodó tanulónak. Az első epizódban arról beszélünk, hogyan kell felkészíteni a Blendert — és magunkat — arra, hogy a programban játékot készíthessünk. 

Animation Nodes

Ez egy teljesen ingyenes Blender kiegészítő, amiről már írtam a Blender könyvben, és megtalálod az oldalamon a Szabadszoftver Konferencián tartott előadásomban is. Miért érdekes ez most nekünk? Mert éppen programozni tanulunk…

Pythonidomár

V. P. barátommal a Linux az Oktatásban (LOK) Konferencián találkoztam, akkor említette ezt az oldalt. Ja, hogy ki ez a fickó? Az egyik fordítója a Python 3-as könyvnek, az írója a Qt strandkönyvnek, és mellesleg az érettségi feladatok videokommentárjain nőttünk fel (és röhögtük szét magunkat). Ő az, akinek  előadását csak állvánnyal lehet felvenni, mert oly természetességgel […]

Infótanárok, ébresztő!

Nyár óta van bennem egy kis zsörtölődés. Kódol az egész világ. Már vagy két éve tolják az amerikaiak, angolok, hogy programozás oktatása nélkül nem tudjuk felkészíteni a gyerekeket a világ kihívásaira. Itthon meg mintha állóvízben tocsognánk. Megjelent az első Scratch könyv magyarul. Ébresztő!

6. osztály: Egyszerűbb számításos algoritmusok

Ismerős neked ez a cicus? S ha azt mondom Scratch? Képzeld, a programot kitették az internetre, így bármikor elérheted, telepítés nélkül! A mai órán megtanítjuk gondolkodni a macskát!

Varga Péter: QT strandkönyv

Informatikatanári záróvizsgámra készültem éppen. A weben böngészgetve találtam egy csuda jó oldalt az informatikai érettségi feladatokhoz. A fickó kiléte, aki készítette, kideríthetetlen volt. Szerény ember, gondoltam. Az anyagok iszonyú szórakoztatóak voltak — infó érettségi feladatok, ember? –, a narrátor finom humora lebilincselt (oké, igazából nagyokat röhögtem), a szakmai hozzáértése pedig sok segítséget adott azokban a feszült […]

Python szakkör: FORdulj, perdülj!

Korábbi cikkünkben felvetettük, hogy sokszor kényelmetlen, ha egy programot csak egyszer futtathatunk. A WHILE parancsot használva becsomagoltunk egy tevékenységet. A WHILE addig darálta, amíg egy feltétel nem teljesült. Például: “Amíg nem kapsz fizetésemelést, ne egyél.”, “Amíg hideg van, rakj a tűzre.” (Ne engem…) Ennek a fajta ciklusnak a bosszantó szépséghibája, hogy ha nem teljesül a […]

Csóró gyakorlás

A Lovassy informatika versenyének feladatait hoztam a mai órára, melyeket Pythonban fogunk megoldani. Mindegyik feladatot először írd meg úgy, hogy egyszer lefuttatható legyen, majd ágyazd be egy whyle ciklusba, hogy többször is újrakezdhessük!

Amíg világ a világ…

Egy múltkori programozási szakkörön vetette fel Ervin ezt problémát: Lehet-e olyan programot írni, ami újra és újra lefut, és nem kell újraindítani? Itt lépnek be a ciklusaink. Ciklus minden, amit ismételten ugyanúgy csinálunk, vagy történik körülöttünk. Naponta: felkelsz, elmész a suliba, hazajössz, alszol, felkelsz… De mi van a szombattal és a vasárnappal? Heti ciklus: Öt […]

Takács Valéria: Tananyagkészítés a Scratch programozási környezethez

A http://scratch.inf.elte.hu oldalon található feladatsorokat azért szeretem, mert – akár önálló munkában is – bevezeti a gyerekeket a Scratch programozásának lehetőségeibe. A feladatsor mögött pedig egy kitűnő szakdolgozat, amely nagy segítségünkre lehet az egyes feladatok tanítására való felkészülésben. Köszönet Balaton-Takács Valéria kolléganőnek, hogy oldalunk rendelkezésére bocsátotta anyagát!

WordPress SEO
%d blogger ezt szereti: