Több hónapnyi hallgatás után

Leleplező egyrészes cikksorozat arról, mi vagy ki van a rejtélyes GRAFit oldal mögött. Miért állt mostanában a munka? Van-e még olvasója, s ha igen, miért nem. Felkészültél, akkor kattints!

1. korszak: Grafikai szabad-szoftveres portál. Minden egy helyen: Blender, Gimp, Inkscape, Celestia.

Háttér: Intenzív szakköri, informatika-tanári munka.

Sok agyalás azon, hogy lehetne kitörni a Paint-univerzumból. A világ sokszínű. Ennek pedig egy nagyon érdekes szelete, amikor emberek maguk és mások örömére programoznak, és megosztják azt az értéke, amire eljutottak. S miközben kutattunk, keresgettünk, elkezdtünk modellezni, filmezni, trükközni. No, nem mesélem, izgalmas volt.

2. korszak: Két kedves török hacker-támadás után egy adatbázis romjain ültem. Néhány érték maradt, amit talán meg lehetne menteni. Igyekeztem beszállni más projektekbe (Blender.hu, Blender3D.hu). Erőteljes 3D-s irányultság, nagyjából túl az első kisfilmen, amit Blenderrel, kamaszokkal készítettünk.

3. korszak: A GRAFit újraindítása. Lemondtam arról, hogy szakcikk- vagy oktatóanyag-író legyek. Szerettem volna megosztani néhány értéket, de időm nem nagyon volt már. Kicsit eklektikus lett a termés.

Néhány tapasztalat…

Belekeseredünk az egyszemélyes szerkesztőségi munkákba. Éveket gürizünk azért, hogy valamiféle közösség kialakuljon egy-egy programot kedvelő emberek között. Mindenki nagyon szeret friss híreket olvasni, oktatóanyagokat böngészni. De nem sikerült elérni, hogy beszálljanak a munkába. Akkor meg, amikor az ember a saját munkájában leterheltté válik, szinte biztos, hogy megszűnik a híráram, cikksorozat, miegyéb. Amint a mellékelt ábra mutatja…

Vagyunk páran, akik nagyon szeretünk tanítani. Én pl. alapjáraton tanár vagyok (mostanában igazgató), emellett grafikusi munkákat is végzek. Ahogy meglátok valami jó dolgot az interneten, kipróbálom, és azon veszem észre magam, hogy már írnám is az ajánlót, elemzést vagy oktatóanyagot, hogy más is használja, fedezze fel.

Ebben semmi rossz nincs, csak sokszor szembesülök azzal, mennyi mindent nem tudok, főleg a művészeti-szakmai hátterét annak, ami alapján rajzolunk, szerkesztünk, modellezünk vagy animálunk. Azt vettem észre, azok az amatőr mozgalmak, melyeknek részese voltam, gyakran megragadtak a technikai megoldásokon, pedig az csak az eszköz, nem a cél.

Hogyan tovább?

GRAFit, mint blog. Ez mostanában divatos. Internetes napló, amit nem a halálod után találnak meg az unokák. Talán, amit írsz, valaki hasznát veszi. Magányos mesterség.

Szóval, hölgyeim és uraim, újra benzint töltünk a motor tankjába. És pöfögve elszáguldunk a szubjektív naplemente irányába. Ja és mi lesz a tartalom? Mint minden blognak – mindenféle gondolatok. Művészetről és technikáról. Kisanti módra.

 

 

 

4 thoughts on “Több hónapnyi hallgatás után

  1. Örülök, hogy elsőnek szólhatok hozzá a… blog? cikk?-hez.
    Minden pontját érzem én is a magam bőrén, vagyis teljesen átérzem (átélem) azt, amin most mész keresztül. Talán így van rendjén, hogy valami megfog, (pl: Blender), foglalkozunk vele, meg-megtanuljuk használni, és szeretnénk segíteni másoknak is, hogy a kezdet ne legyen nehéz, mint amilyen nekünk volt, aztán amikor segítség kellene másoktól, hirtelen magunk maradunk. (és ez nem azt jelenti, hogy mindent tudunk, és már senki nem tud segíteni)
    Magyarország mindig is különleges ország (volt és lesz) 🙂 Hiányzik belőlünk az összetartozás, a csapatszellem, és főleg a tisztelet mások (munkája) iránt. Ezen nem lehet egyik napról a másikra változtatni… ezt az oktatásra kell hagyni, és bízni abban, lesznek tanárok, akik a tudás hatékony átadásán túl, tudnak olyan többletet adni a diákjaiknak, ami nem feltétlenül azonnal kamatozik, de később igen.
    Node nem csépelni jöttem a szót, hanem javaslatot tenni. Az eddigi munkád remek bizonyítéka kitartásodnak, és ez maradjon is így! Nem kell minden héten (minden nap) új hírek után captatni – a Blenderrel kapcsolatban azt én megteszem – amit viszont írsz, az mindig nagyon jó és többnyire aktuális.
    Ne hagyd abba. Én még azokban az időkben csatlakoztam az oldalhoz, amikor a hackerek sehol nem voltak. Láttam végig az oldal fejlődését,és csak gratulálni tudok. Én veled vagyok, de semmiképp nem szeretném ha Fartek Zsolt (blender3d.hu) sorsára jutna az oldal. Őt nem tudtam rábeszélni a maradásra… hátha Veled más végeredményre jutok! 🙂
    …hogy ne csak a levegőbe beszéljek, máris megfaragom a hírt az oldalra, hogy a többi látogató is mondjon véleményt.
    Üdv
    stewet

  2. Hali!

    Bár bevallom nem ismertem eddig ezt az oldalt, de nagyon hasznosnak tűnik így első böngészés után. Mindenképp tartsd a lendületet, mert szükség van ilyen és hasonló hazai portálokra.

    Hosszú ideje tartó menetelés és egy hackertámadás után nem tudom mennyi energia maradt, de szerintem érdemes lenne meggondolni pár változtatást a honlapon.

    A honlap felépítésén lehetne alakítani, hogy még jobban közösség orientált legyen. Őszinte leszek, így böngészgetés során nekem inkább jó olvasnivalóknak tűntek az információk, mint olyan jól követhető – nyílt és könnyen hozzáférhető újdonságoknak, amiknél véleményt nyilvánít az ember, szinte “késztetést érez rá”, hogy írjon valamit.

    Egy jól átgondolt és körbejárt változtatási terv csodákra képes, és ezáltal a későbbiekben ugyanakkora energiabefektetéssel, mint ahogy most dolgozol, több embert tudsz megfogni, és remélhetőleg hatékonyabban találsz olyat is, aki segíti a munkádat.

    Akárhogy is döntesz: Keep it up! 🙂

    Üdv,
    matyrix

  3. Hááát nem tudom.

    Teljesen véletlenül keveredtem erre az oldalra, és ami miatt szomorú vagyok, hogy úgy tűnik már későn. Nekem tetszettek a cikkek, az összegyűjtött animációk, a leírások. Érdekes volt mindegyik. Lehet kicsit az árnyékban volt ez az oldal is, mint oly sok másik, ami remek dolgokról ír, de valahogy nem jut ki a a rivaldafénybe.
    Ez nagyon nem jó így!
    Való igaz, hogy sok olyan közösség létezik, ami egy-egy – éppen felkapott – program, vagy stílus körül kovácsolódik, de a “Művészet” köré nagyon kevés. A legtöbb ilyen közösség, egy idő után kifullad leépül, és nem marad belőle semmi. Olyan helyek, ahol tegnap még jó cikkeket olvasta, mára már csak “probléma az oldal betöltése közben” üzenettel vár.
    Ez sem jó így!
    Olyan hely azonban kevés van, ahol ilyen jól, és igényesen lenne összeválogatva a mondanivaló. Az érdekes, és elgondolkodtató cikkek, videók, leírások, sok embernek adhatnak lendületet a továbblépéshez, vagy éppen a kezdetekhez. Ezért lenne érdemes tovább menned. Nem tudom mire lenne szükséged ahhoz, hogy ne hagyd abba, de támogatásomról tudlak biztosítani, bár tudom, hogy ez nem sok.

    Az pedig külön tiszteletet érdemel, hogy valaki teljesen egyedül, önzetlenül hozta létre és üzemeltette.
    Egyszóval: kár lenne érte!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This blog is kept spam free by WP-SpamFree.