Remélem, nem késtem el….

Hétvégén, 29-én szombaton Linux az Oktatásban (LOK) konferencia. Utoljára 2013-ban voltam, az akkor még friss szakdolgozatom alapján előadást tartottam a vektorgrafikáról. Nagyon sok lelkesedést adott akkor ez a konferencia: Egy értelmes társasággal találkozni, lelkesedni és lelkesíteni… olyan célokért mint közösség, alkotás. Azóta túl vagyok az első könyvemen és írom a másodikat, az FSF.hu nevében előadásokat tartottam, […]

Inkscape — vektorgrafika mindenkinek

Első könyvem bemutatójára készült filmecske mától megtekinthető. A film érdekessége, hogy csak szabad szoftverekkel készült. A könyv, segédfájljaival együtt ingyen letölthető az alábbi linkről. >>

Inkscape.hu

Az FSF.hu Alapítvány támogatásával megkezdte működését az Inkscape nyílt forrású illusztrációs szoftver magyar honlapja. Azoknak, akik szeretnének megismerkedni a vektorgrafikával, tanulni vagy tanítani szeretnék azt.

Előadás a Pannon Egyetemen

2013. december 13-án előadást tartottam a Pannon Egyetemen. A Pixelgrafika tantárgy utolsó óráin a vektorgrafika iskolai tanításának módszertanáról adtam elő egy órában, majd a mesterképzős hallgatókkal kipróbáltuk gyakorlatban is az Inkscape program lehetőségeit. 

Képregény (tanári segédlet)

Kurzuszáró feladatunkban végre van lehetőségük a gyerekeknek elengedni a fantáziájukat. A képregényen belül külön műfaj a streep1 vagy képregénycsík. Jellemző reprezentánsai az újságokban megjelenő kis sorozatok: Kázmér és Huba, Garfield, Dodó, stb.

Mátyás sziluett (tanári segédlet)

Gyakorlás, ismétlés, differenciálás ◆ Sokakat megihletett igazságos Mátyás királyunk termetes orra. Hálás téma a Bézier-szerkesztés szempontjából. Gyakorló jellegű feladat. A háttér kialakítása unió-képzéssel, a kontúr Bézier görbével, a végső, keretezett kép metszet halmazművelettel.

Körrte (tanári segédlet)

Ez a lecke alapvetően más filozófiát követ mint az eddigiek. Korábban kétdimenziós alakzatokat, síkidomokat forrasztgattunk, vagdostunk. Most a vonalra koncentrálunk. Ez a módszer közelebb áll a szabadkézi rajzolás gyakorlatához. De kikerüli a kezdeti pontosság buktatóját.

Gyöngybetűk (tanári segédlet)

A lecke egyértelművé teszi, hogy a vektorgrafikus programokban más utat kell követnünk, mint a hagyományos rajzolásban. A szabadkézi rajz itt csak kiindulópont, amit a csomópontszerkesztéssel finomíthatunk.

Autó (tanári segédlet)

Ez a lecke kulcsfontosságú a továbblépés szempontjából. Benne van a vektorgrafikus rajzolás módszertana, mely a gyakorló órák alatt kristályosodott ki, s amit rajzpedagógus, grafikus kollégák is megfelelő metodikának tartottak. A korábbi, halmazműveletes alakítás mellett megjelenik a formázó (csomópontszerkesztő) eszköz. Kidolgozott anyagomban prezentációs leckeként szerepel.

Ubuntu logó (tanári segédlet)

Gyakorló, differenciáló jellegű feladat ◆ Szinte minden logótervezés visszavezethető a három alap halmazműveletünk – unió, különbség, metszet – alkalmazására. Emblémákat gyűjthetünk magunk is, vagy a gyerekekre bízzuk. Két haszna van: Végiggondolni a folyamatot, algoritmustamelyen keresztül megvalósították ezeket. Keresni azokat az egyszerű jeleket, szimbólumokat, üzeneteket, melyekre a logót szemlélő ember rezonál. Az Ubuntu operációs rendszer logója […]

Zászlók (tanári segédlet)

Problémamegoldó készség, gondolkodás fejlesztése ◆ A zászlók létrehozása igazi kihívás, gondolkodtató feladat. Megoldása során szembesülünk az egyes grafikus elemek elkészítésének összetettségével. Ebben a leckében a közös rész, azaz metszet képzésének technikáját tanuljuk új elemként.

Android (tanári segédlet)

Gyakorlás, differenciálás ◆ A gyermekek rögtön felismerik, hogy a mobil operációs rendszer figurája mennyire hasonlít felépítésében az előző feladat idegenére. A kezek, lábak, a kis antennák kialakítása nem okoz gondot.

Malacka (tanári segédlet)

Nagyon fontos, hogy kedvet csináljunk a diákoknak az ismeretlen vektorgrafika elsajátítására. Mobil eszközökön sikeres játék, az Angry Birds antagonista figurája, Piggy.

Néhány probléma, amibe belefuthatunk

Lehet-e olyan oktatóanyagot készíteni, melynek segítségével a gyermek belső motivációtól hajtva, önállóan, kérdés nélkül végigrajzolja a tanórát? Elképzelhető, de nem életkori sajátosság. Tananyagaim feltételezik az oktató segítő jelenlétét, magyarázatait, gyakorlatát. A tanárnak pedig fel kell készülni azokra a nehézségekre, melyek gyakran jelentkeznek a tanulócsoportban.

Feladat a munkaterületen

Az egyik probléma, amit a gyakorlati tananyagfejlesztés során meg kell oldanunk, hogy milyen „item”-ekre, elemi egységekre bontsuk fel az anyagot, s azoknak mekkora mennyiségét használjunk egy-egy eljárás megértetésére. Közben számolnunk kell azzal a „távolsággal”, ami a tananyag elmondása és annak felhasználása, begyakoroltatása között fennáll térben és időben. A tanár igénye, hogy minél több segítséget kapjon […]

WordPress SEO
%d blogger ezt szereti: