Tipográfia 13M

  Betűkeverés A tipográfiai kifejezés gazdagítására, a mondanivaló érthetőbbé tétele céljából különböző fokozatú és típusú betűknek egy szedésformán belüli alkalmazása. Célszerű olyan betűket választani, amelyek lényegesen eltérnek egymástól (kontraszt hatás), pl. vonalvastagságban, vonalvezetésben vagy fokozatban. Ha nem szembetűnő a különbség, a ~ véletlenszerűnek, zavarosnak tűnik. Kerülni kell azonban a túlzott mértékű ~ t, mert az az […]

Munkáim a Cycles Demoreel 2016-ban

A Blender új képlétrehozó rendszere (szaknyelven renderelője) a Cycles. Az utóbbi években egy-egy reklámfilmmel igyekeztek bemutatni ennek képességeit. Ebben az évben az én két munkámat is beválogatták a legérdekesebb alkotások közé, melyek a Sümeg Városi Televíziónak készültek.

Mit tehetek?

“De most tényleg. Én mi a fészkes fenét tudok tenni, hogy a történelem, a világ, és még számtalan nálam hatalmasabb dolog ne sodorjon el minket? Bizonyisten megtenném!” — írta az egyik kedves olvasó cikkemre reagálva. Néhány barátomnak is tartozom a válasszal…

Hóhérok a templomban

Aki megszokta, hogy ez egy technikai blog, attól elnézést kell kérnem. E szép hagyományt megszakítva sajnos írnom kell most olyan dolgokról, amiről nem szívesen írok. Ma megint megöltek valakit, és most már tök mindegy, hogy baltával, kamionnal, késsel vagy bombával. Megint megöltek valakit. Lassan be kéne fejezni az intézményesített bárgyúságot és szembenézni magunkkal…

Egy kiállítás képei

Közös kiállításunkon Kisantal Krisztina fafestményei, akvarelljei, olajfestményei; Bencsik Péter olajfestményei és jómagam tervezőgrafikai munkái kaptak helyet. Júlis 10-én Szabó J. Róbert lelkészünk nyitotta meg a kiállítást a Litéri Református Egyházközség gyülekezeti termében. 14-én megtelt a terem, egy beszélgetés volt velünk. Az alábbi cikkben ennek az eseménynek a köszöntőjét olvashatjátok, képeket láthattok a kiállításról, és Márton Gergő […]

Kiállítás

Szétpakoltam a nappaliban a könyveimet, reklámanyagaimat, plakátjaimat, amit az utóbbi 16 évben alkottam… Vasárnap Bencsik Péter barátommal és Krisztina lányommal lesz közös kiállításunk.

Kitalálom: Krita 3?

Jó, jó, este van, Pestről jövök, és hülye címet adok. De elgondolkodtató: Szinte a semmiből jön fel ez a festőprogram, s lassan beéri, bizonyos területeken túl is szárnyalja kereskedelmi társait. Mi a titka? Erről talán egy későbbi cikkben, ahol egy csigaversenyben összehasonlítjuk a klasszikus nyílt forrású grafikus szoftverek fejlődését. De most vigyázó szemetek ide-ide vessétek, […]

Flexibilis csontok a Blenderben

Uhh… Remélem senki nem fordítja vissza Google fordítóval, amit leírtam… Mint egy horror: Rugalmas csontok a turmixgépben. A Bendy Bones nem Peter Jackson lelkiismeretfilmje, hanem egy kézreálló újítás, ami a 2.78-as Blenderrel teszi gyorsabbá az animátorok munkáját. Nézd meg az alábbi filmben, hogyan.

Nagymaros noir

Ebben a cikkben szeretnélek beengedni benneteket a nagymarosi levél készítésének kulisszái mögé. Talán érdekes lesz számotokra a folyamat, ahogy a mostani levél kialakult, sok örömet ajándékozva nekünk. Huncut összekacsintásokkal figyeltük a szerző, Béri László Renátó atya tűrőképességét, ahogy mondatai rajzokká és írott szöveggé formálódnak, miközben valahogy maga is belekeveredik a képregénybe.

Sümeg Városi Televízió szignáljai Blenderrel

A 2016. februárjában elindult Sümeg Városi Televízió szignáljai már láthatóak a stúdió honlapján. A logótervezés után három filmecskét készítettem 3D animációs technikával. Az eredmény, s némileg a másfél hónapos munka tapasztalatai ebben a cikkben…

Llamigos!

Végre megérkezett! A Blender Intézet égisze alatt megjelent a következő Caminandes-film. A klasszikus animáció hagyományait követő 3D-s alkotást megnézve örömmel állapítottam meg, hogy a sztori túllép az eddigi “lám a láma mindig megszívja” zsáneren. Nagyon tetszett a történet vége. Mindenképpen nézzétek meg!

Motion Graphics Blenderrel — videó

Az FSF.hu Alapítvány október közepén rendezte meg a Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítást az Óbudai Egyetemen, melyre több, mint négyszázan regisztráltak. A látogatók az egész napos rendezvényen három szekcióban hallgattak szakmai előadásokat és a konferenciával párhuzamos kiállításon találkozhattak szabad szoftveres civil szervezetekkel, valamint a rendezvényt támogató cégek képviselőivel is. Az előadásokat három jól ismert hazai […]

Nagyon Láma!

Caminandes — az Andok ösvénye, ahol Pablo Vasquez rendező-animátor hőse, a láma küzd az életben maradásért. A Chuck Jones-i hagyományokat követő kisfilmek, melyek mögött a Blender Intézet áll, januárban új résszel gyarapodnak. A harmadik epizódban a táplálékláncba rendesen bekavarnak a pingvinek, ami hősünk életében újabb bonyodalmak és merész mutatványok forrása lesz. A nemzetközi csapat nyílt […]

Félig tele — félig üres

Mindenféle különleges csinnadratta nélkül megjelent egy rajzfilm a Blender Intézet támogatásával. Azt már megszokhattuk, hogy a Blender mögött álló műhely nagyon jó animációs filmeket produkál, hát mindenki figyelmébe ajánlom, hogy ezt a színvonalat most rajzfilmben is hozták. A sztori két amatőr műértőről szól, akik egy múzeumban összetalálkozva különféleképpen értékelik az ott látható festményeket. Mígnem közös […]

WordPress SEO
%d blogger ezt szereti: