2016-04-15-09_07_15-Greenshot

Nagymaros noir

Ebben a cikkben szeretnélek beengedni benneteket a nagymarosi levél készítésének kulisszái mögé. Talán érdekes lesz számotokra a folyamat, ahogy a mostani levél kialakult, sok örömet ajándékozva nekünk. Huncut összekacsintásokkal figyeltük a szerző, Béri László Renátó atya tűrőképességét, ahogy mondatai rajzokká és írott szöveggé formálódnak, miközben valahogy maga is belekeveredik a képregénybe.

Mindig úgy kezdődik, hogy a kommunikációs csapattól (Gyöngytyúkok) jó előre megkapom a levelet. Aztán gondolatok, ötletek, képek, tördelés, plakátterv és nyomda. Több mint tíz éve. Mostanában új utakat keresünk. A kapott szövegben erőteljes képek voltak, így az ötletelés során úgy találtuk, nem elég a puszta illusztráció. Keressünk egy műfajt, ami a kép és a szöveg kölcsönös interakciójára épül. Ez a képregény.

Problémák

Maga a műfajváltás több problémát is felvetett. Az egyik, hogy Magyarországon nincs igazi képregénykultúra. Vannak kisebb szubkultúrák, melyek általában valamilyen stílus köré szerveződnek, hoznak létre rajongói köröket – manga, szuperhős, indie. De nincs egységes képregény-műveltségünk, abban a formában, ahogy mondjuk Franciaországban vagy az USA-ban természetes. Zórád Ernő Füles újságban megjelenő képregényei vagy a Kockás francia adaptációi 30 évvel ezelőtt voltak az ifjúsági kultúra részei.

eisner03-big

Kép Will Eisner egyik képregényéből. Ő volt az első, aki a képregény műfaját Amerikában irodalmi szintre emelte. Azóta a hagyományos képregény (comics) mellett megjelent egy komolyabb műfaj, a “graphic novel” is.

Volt egy kis félelem bennünk, hogy nem lesz-e idegen a médium. Végül is vizuális korban élünk… Próbáljuk meg!

A másik már komolyabb, dramaturgiai kérdés: Egy kvázi prédikációszöveget lehet-e egy az egyben képregényre adaptálni? Nyilvánvalóan nem. A képregény nem egy kapszula, amiben fogyaszthatóvá tehető az orvosság. De akkor mi?

Storytelling

A képregény történetmesélés. A prédikáció viszont gondolatsor, érvelés. Hogy lesz ebből képregény? Izgalmas dramaturgiai kérdés…

Először is nézzük a levél vagy a prédikáció műfaját! Mindkettő egy olyan kommunikációs helyzet, ahol a beszélő-író átad egy üzenetet a hallgató-olvasó számára. Minek lehetne megfeleltetni ezt egy történetmesélő helyzetben? Talán egy párbeszédnek. Az egyirányú közlésből párbeszéd lesz. S nyertünk rögtön két szereplőt.

A főszereplő valamilyen módon végigvezeti a gondolatmeneten a hallgatót. Persze nem didaktikusan, hiszen éppen a történetmesélés izgalma maradna el.

A nyersanyag

A kezemben egy elmélkedés, melyből fel kell építenem egy sztorit. Az elmélkedés elején a szerző azon tépelődik, vajon a szó, irgalom, mit is jelenthet a mai kor emberének… Negatív példák jutnak eszébe, inkább azt tudjuk meg, milyen karikatúrái vannak a fogalomnak. Aztán a tékozló fiú történetére hivatkozva leírja, mit is jelent az igazán. Elképzeltem a szerzőt, ahogy a levél megfogalmazása közben maga is töpreng, vívódik, embereket kérdez, beszélget.

Arra gondoltam, mi van, ha a képregény ezzel a gondolkodással, vívódással indul. Ha nem a kész gondolatsort jelenítem meg, hanem magát a vívódást, keresést? Így hívom be a történetbe az olvasót… Hogy ez a folyamat még érdekesebbé váljon, a főszereplő az utolsó képkockákig nem is jelenik meg előttünk. Az ő szemével látjuk a világot, nézünk körül egy pályaudvaron, firkálunk egy újság szélére, beszédbe elegyedünk valakivel. Ez a szubjektív nézőpont teszi izgalmassá a történetet, feszültséget ad a felütésnek.

beallitokep

Egy beállítóképpel kezdünk, nagytotállal a pályaudvaron. A narráció is azt erősíti, hogy valaki gondolkodik, dolgozik fejben. A várakozás közben az ő tekintetével fordulunk a mellette ülő diáklányhoz.

Oké, de mit csináljon a leány? Ő is várakozik, de mivel üti el az időt, miből zökkentsük ki? A főszereplő újságot olvas, a tollával játszik, firkál. De mit csinál egy mai fiatal? Gondold csak el, ha húsz évvel korábban játszódik a történet, lehet, hogy valami magazint, könyvet olvas, zenét hallgat. Ma viszont szinte biztosan mobil lesz a kezében. Elindult a történet a fejemben. Kreatív füzetemben elkezdtem felvázolni a panelek modulhálóját, beosztani, szövegesen és képileg mi jelenik majd meg.

A technika

Van nagyjából 16 órám – egy húzós munkanapom –, hogy elkészítsem a működő koncepciót, amit megvitathatunk a kommunikációs stábbal. A képregénykészítésnek megvan a munkamódszere, bár sokféle alkotó többféle technikával műveli azt. Ennek során nagyjából felosztom egy ceruzás vázlaton, hogy mit szeretnék láttatni és elmondani a képregény paneljein, aztán vázlatrajzok, megrajzolás, kihúzás, felirat, stb. Nagyjából két hét, jó rajztudással a négy oldal, és sok technikai macera. Ennek az idő csak a töredékével rendelkezem, s a rajztudásom ilyen szintű fejlesztésére is rá kéne gyúrnom egy-két… évig… Idő hiányában kudarcra ítélt vállalkozás!

Számítógépes segítséget kérek!

Itt segít valamelyest a technika. Bár nem szeretném fotókból felépíteni a képregényt, mindenképpen referenciaképeket kell használnom. Vonz a „film noir” mintájára külön stílusként jegyzett „comics noir” műfaja. Szeretem a tust, az éles kontrasztokat, a finom textúrákat. Ezeket ki lehet alakítani számítógépes eljárásokkal.

Képekből végső soron grafikák lesznek, melyeket vagdosok, montázsolok, keretezek, szövegekkel és szövegbuborékokkal látok el. Kedvenc ingyenes illusztrációs programomat, a nyílt forrású Inkscape-et fogom használni. Ebben kitűnő hatásfokkal lehet fényképeket foltokká, vektoros objektumokká átalakítani, pontosan abban a stílusban, amit én tervezek. A programba beépített Potrace vektorizáló algoritmus simán veri a kereskedelmi szoftvereket — hatékonyságban és pontosságban. A legújabb változat nagy előnye, hogy a paraméterek változtatásával egy kicsi előnézeti képen megjósolhatóvá válik az eredmény, alaposan felgyorsítva a munkát.

2016-04-15 09_07_15-Greenshot

Amikor elkészültem, többen kérdezték, mennyi idő alatt rajzoltam meg a képregényt. Ilyenkor mindig egy kicsit zavarba jöttem. Ezzel a technikával a fényképekből rajzos hatású grafika lett, valóságos, rajzolt képregénynek tűnik. Minek nevezzem? Fényképregény? Montázsképregény?

Fényképek

A képeket sokféle forrásból válogattam: Pixabay, Librestock, Flickr, Google keresések. Sokféle fotót kell keresni ugyanarról a személyről, ez persze megnehezíti a feladatom. Vannak képregényrajzolást referenciaképekkel támogató oldalak, de ezek többsége inkább az akciódús mozgásmegjelenítésre, nem az arcokra, arckifejezésekre vagy érzelmekre koncentrál.

A képregény hatásmechanizmusa

A szöveg és a kép úgy hatnak egymásra, hogy a képzeletünk kiegészíti az el nem mondott, meg nem jelenített motívumokat. Eizenstein híres filmes egyenletét a matematikusok bosszantására így szokták leírni: 1+1 = 3. Két egymást követő kép a filmben nem marad meg két különálló jelentésként, hanem hozzáadódik valami, ami kibővíti, magyarázza azt. Ez a montázs. Az emberi tudat nem szereti az üres tereket, egy egy gondolattal kitölti azokat, így összekapcsolva történetté a független mozzanatokat. Ezzel a hatással számolnia kell a rendezőnek, vágónak, ha tudatosan akarja vezetni a néző értelmezését.

A montázs működik a képregényben is egy kockán belül, vagy kockák között. Nézzünk ezekre egy-egy példát!

A negyedik képkockán van egy durva jelenet. Egy pasi szívlapáttal kerget egy fickót. Amellett, hogy ezt a kijelentést olvassuk, valahol az utca végén felhangzik a kiáltás: Irgalom! Figurálisan semmilyen ábrázolása nincs ennek a két embernek – becs szóra, bármeddig nagyítod. Képzeletünk mégis elhelyezi őket a sikátor végén. Ha pedig a következő képkockával egymás után fűzzük, még inkább megerősödik az alkotói akarat, itt egy halálra menő üldözés zajlik.

montage

Ártatlankodhatnék: Az első képen csak egy békés pesti utcát ábrázoltam! A következőn pedig Pedró bácsi megkérte a kialvatlan, láncdohányos unokaöccsét, hogy takarítsa el a hátsó udvarból Fifike gombócait, mit a gyepre piszkított.

Így tulajdonképpen egy gyilkossági kísérlet felelősségét az olvasóra háríthatnám. De be kell bevallom, szándékosan tereltem így az értelmező gondolatait.

A lány narrációja képileg megelevenedett, ehhez adódik még a tanárjelenet, illetve a koldus, akiről csak beszélünk. Ez a három kép eredetileg az elmélkedés első gondolatsora: az irgalom fogalmáról való mai gondolkodásunk karikatúrái. Ezeket a gondolatokat a lány szájába adtam, aki a mobiltelefonjával, a tapasztalataival, asszociációival elmondja az „utca emberének” véleményét.

Hamis istenképeink

Az eredeti elmélkedés ezután szembeállít bennünket azzal, hogy mi lenne, ha Isten irgalmasságát is ezekkel a torz jelekkel értelmeznénk. Vallásos gondolkodásunkban szembesülnünk kell ezekkel a neurotikus képekkel: Úgy tekintünk Istenre, mint aki nem is szeret bennünket, de valahogyan ki kell engesztelni, beudvarolni magunkat, miközben arra apellálunk, hogy ő tulajdonképpen jóságos.

pocc

Itt az eddigi realista ábrázolás helyett néhány nyers szimbólumot hoztam a képregénybe: Az Isteni ítélet keze előtt okvetetlenkedő kis légy, aki ki lesz pöccintve Isten jelenlétéből. A barokk operett-istenországa, amivel nem tudunk azonosulni, de mégis kéne(?). A formailag ájtatoskodó ember árnyképe. Ezek fordulnak át egy popkulturális utalásba: ez az istenkép valójában Dart Vaderhez vezet.

lukacsh

A tékozló fiú

Az eredeti elmélkedésben a tékozló fiú története csupán utalásként jelenik meg. Jézus talán legszebb példázatára hivatkozik a szerző, amikor bemutatja az Atya szeretetét. A képregény tervezése előtt már megfogalmazódott a gondolat, hogy ezt a történetet itt átvezetőül el kell mondanom, mert ebben értjük meg igazán, amiről az érvelés szól. Az Istentől megszabaduló, saját útján járó ember visszatalálásának döbbenetes dimenzióváltását.

“Apám, add ki a vagyonom ráeső részét!” — Jött egy ötlet, mi lenne, ha római pénzekkel mondanám el e történet elejét: a srác elverte a vagyonát, mert kicsapongó életet élt. Rengeteg pénzérme található az interneten. Császárok, uralkodók képein túl volt egy sorozat, ami a kor szerelmi életét ábrázolta. Nem az volt a célom, hogy a fiú nagyobbik testvér által felemlegetett nőügyeiket vizualizáljam, de az egyik érmén van erre is egy finom utalás. Aztán a pénz fogy – s az utolsó domborműn már egy szakállas alak, aki a következő oldalon újra megjelenik disznópásztorként. A két disznós kép eredeti római ábrázolás.

penzek

A fiú és az atya megjelenítéséhez sokféle művészeti ábrázolást megnéztem, filmjelenetek képeit is. A gyűjtött fényképeim között találtam egy sorozatot, ami hajléktalanokról szólt. Végül ezekre esett a választásom.

homeless

A közeli képekkel pozicionálni lehetett a szereplőket. Nagyon tetszett a gazdag textúra, ami az élet által megcserzett embereken megjelent. Amikor a fiú elszánja magát, a kétségbeesés indítja. Nehéz kimondania saját vétkét, de benne is megvan az a vallási neurózis, hogy már előre meg tudja mondani, hogy apja hogyan reagál. Az apa és a fiú megjelenése az első kockákon még elég disszonáns. Mi lesz belőle? A fiú olvasata? Elfordulás? Vagy csak egy kicsit jobb, de szolgaélet? Vagy már gondolkodik, várakozik az atya?

elefut

A panel utolsó négy képe két absztraktabb képpel keretezi az egymásra találás mozzanatát. A fiú megjelenése álomszerű, az atya nem a srác várakozása szerint fordul el tőle, a képekkel belekerülünk érzelmeibe, az utolsó képen pedig a futás dinamizmusából csak egy elmosódó kéz látszik.

Az a kéz, amely Rembrandt Tékozló fiú festményén is látható. S ami az atyára és fiára fókuszálva megjelenik a következő oldalon. Renátó atya kérése volt, hogy ez a festményt mutassuk meg a levélben. A festmény grafikává átalakítva szerves részévé vált a történetnek.

remb_r

A következő két képkockán dől el, hogy megértjük-e az egész elmélkedés üzenetét. Megtörténik-e a dimenzióváltás, ami a hagyományos istenképek úr-szolga, bíró-elítélt, király-hűbéres relációjából átfordít bennünket az atya-gyermek viszonyba. Amikor elhangzik a külső üzenet – „mert az ő gyermeke” –, közelebb kerülünk a lányhoz. Azonosulunk vele, s a megértés pillanata a mi pillanatunkká válik.

Lezárás

Az utolsó kockákon sokat agyaltam.

  • Lekerekítsem a történetet? (Jön a verőce-marosi személyvonat…)
  • Legyen belőle reklám? (A pap meghívja a lányt a nagymarosi találkozóra.)
  • Vagy a végén a pap megírja a nagymarosi levelet, amit éppen olvasva találjuk magunkat?
  • Egyáltalán megjelenjen-e Renátó, akinek eddig a szemén keresztül néztük a világot?

Végül úgy döntöttem, egy kicsit megmutatom.

renato_h

Milyen jó lesz vele már így, „képregényhősként” találkozni május 21-én, a főelőadásban. Sőt, hagyom egy kicsit prédikálni, hogy elmondhassa az emberi irgalom hatásmechanizmusát.

Folyt. köv. Maroson. Talán még a lány is eljön a képregényből…

Kisantal Tibor (Kisanti)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This blog is kept spam free by WP-SpamFree.