Előadás a Pannon Egyetemen

2013. december 13-án előadást tartottam a Pannon Egyetemen. A Pixelgrafika tantárgy utolsó óráin a vektorgrafika iskolai tanításának módszertanáról adtam elő egy órában, majd a mesterképzős hallgatókkal kipróbáltuk gyakorlatban is az Inkscape program lehetőségeit. 

Pixel City

Blender-rel készült a modellezése és az animációja annak a kiterjesztett valóság alkalmazásnak, mellyel Kisantal Dániel díjazott lett a <19 Szabadfogású Számítógépversenyen. Dani korábban szintén Blender-es projekttel nyert a versenyen. Gratulálunk!

Szabad szoftverek az INFO Éra konferencián

Az FSF.hu Alapítvány támogatásával ismét megjelenhettek a szabad szoftverek Magyarország legfontosabb informatika tanári konferenciáján, a Zamárdiban november 21-e és 23-a között megrendezett INFO Éra 2013 elnevezésű rendezvényen. A konferencián a szabad szoftverek külön szekcióban kaptak helyet. A péntek délelőtti szabad szoftveres szekció vezetője az FSF.hu Alapítvány egyik aktivistája, Torma Hajnalka volt. A szabad szoftver szekció első előadását […]

Info Éra 2013: Vektorgrafika előadás

Következő előadásom az Info Éra 2013 konferencián lesz. A szabad szoftver szekcióban zajló hat előadás közül az egyik az enyém, amelyet az Inkscape program használatáról tartok. 2013. november 22-én, pénteken, Zamárdiban.

Vektorgrafika informatika órán – Inkscape-pel

2013. október 19-én előadást tartottam a 10. Linux az Oktatásban Konferencián Budaörsön. Az előadás diái megnézhetők fent, az oktatóanyagok, filmecskék pedig lent. Nagy öröm számomra, hogy az utóbbi év kutatását, oktatóanyagait szélesebb közönség előtt is bemutathattam. Remélem, hasznára és örömére lesz másoknak az a feladatsor, ami rövidesen letölthető a Grafika menüpont alól.

Linux az oktatásban konferencia

Október 19-én, szombaton immár 10. alkalommal kerül megrendezésre a LOK. IzguLOK. 11 15 – 12 00 Vektorgrafika informatika órán – Inkscape-pel Előadó: Kisantal Tibor  

Dumb Ways to Die

A Cannes Lions fesztiválon két nagydíjat is nyert az a reklámkampány, mely a Melbourn-i vasúttársaság utasainak biztonságának fejlesztését tűzte ki célul – kissé szokatlan formában. Dumb Ways to Die c. animációs film, amit nem szó szerint “Nehogy hülyén halj meg!”-nek fordíthatnánk abszurd világa olyan evidenciákra hívja fel a figyelmet, mint a vonat nagyobb és erősebb […]

In memoriam Cipő

[gview file=”http://kisanti.naplopok.hu/CMS/images/stories/pictures/cipo.pdf” profile=”3″ save=”1″] Réges-régi evangélikus ifjúsági magazin, melyet én tördeltem, volt a Cipő. Egyik számában közöltünk egy interjút a nemrég elhunyt Cipő-vel.  

Digitális betűtervezés

Elkészült szakmai szakdolgozatom végleges változata. Azoknak lehet érdekes, akik szívesen töltenek le új betűtípusokat, de használat közben jönnek rá, hogy hibás, vagy hiányos betűkészletet kaptak. Jellemző probléma a magyar ékezetes betűk kezelése. A dolgozatban bemutatom a FontForge nyílt forrású betűtervező szoftvert. Beszerezhető Linux és Windows alá is.

KisMiklós.otf

Elkészült szakmai a szakdolgozatomban tervezett KisMiklós.otf betűtípusnak a honlapja. A font nyomdailag igényes, PostScript rajzolatú OpenType betűformátumú lett. Ligatúrákat, régies karaktereket, Tótfalusi könyveiben található ornamenseket és előre beállított alávágást, egalizálást is tartalmaz. A honlapon a betűtípust, a betű forrását, a szakdolgozatot és Tótfalusi “Mentség” c. könyvének e-book-ját is megtaláljátok. Természetesen mindezt szabadon felhasználhatóan.

Freestyle

Az új Blender tesztverziójában már elérhető a nem fotorealisztikus renderelő, a Freestyle. Segítségével rajzfilmszerű árnyalatok, ceruzarajz stílusú vonalak állíthatóak elő. Ehhez hasonlót láttunk már a Cinema 4D programban, de a fenti “blueprint” bizonyítja, hogy érdekes hatások érhetők el az új leképezővel.

Rosie Hardy – profi fotós és a GIMP

A libregraphicsworld.org oldalon találkoztam egy angol profi fotós munkáival. Az érdekessége, hogy a nyílt forrású GIMP programmal végzi a képeinek utómunkáját, nem mindennapi minőségben.

DJV image sequencer

A profibb darabra vágyik képsorlejátszóból, mint az én kis szárnypróbálgatásom, annak tudom ajánlani ezt a nyílt forrású remeket. Linux, Windows és Mac OS X változata is van. Diszkrét képekből álló képsort és filmet is kezel. Ipari szabvány képformátumokkal (Cineon, OpenEXR, stb.) is megbirkózik.

WordPress SEO
%d blogger ezt szereti: