Korábban említettük azt a mélypontot, melyet egyes szerzők a kamaszkorra jellemző „rajzi törés”-ként írnak le.

A gyermekkor határára érkező kiskamasz szembesül saját korlátaival. Már nem a belső képeit jeleníti meg, hanem a hasonlóságra, valószerűségre törekszik. Sorra érik a kudarcok: meghasonlik technikai határaival. Egy hatodikos tanítványom panaszkodott: „Úgy érzem, egy évvel ezelőtt jobban tudtam rajzolni, mint most.”

Érdekes módon csak „európai”¹ kultúránkban következik be ez a mélypont. A japán, közel-keleti vagy magyarországi viszonylatban a cigány kisebbség nem produkálja a kamaszkori rajzválság tüneteit.

Vannak olyan kultúrák, ahol nem része a gyermekek életének a rajz. Amikor ceruzát kapnak a kezükbe, néhány óra alatt végigélik a firkakorszaktól a kifejező ábrázolásig az elmaradt állomásokat, és nem csökken expresszivitásuk.

Miért tapasztaljuk, hogy a gyermek által megfogalmazott ceruzarajzzal kapcsolatos elvárások szinte determinálják a kudarcra? Elég egy kicsi ügyetlenkedés, máris előkerül a radír, a sok törlés után egy újabb lap.
Vajon a kultúránk vagy oktatásunk az oka? Nagyon magas, művészi mércét állítunk? Talán még mindig hallgatólagos etalon a fotorealisztikus ábrázolás? Nem megfelelő az eszköz, amivel dolgoznak? Nem elég jó finom-motorikájuk? Vagy elvont szinten nem jutnak el a valóság megértéséig?

A rajzpedagógiai kutatások alapján kimondhatjuk: a kamaszkor időszakában a gyermek műfajt vált. Érdeklődése a tér, a plasztika, a környezet formálása, önmaga „megalkotása” felé fordul. Expresszivitása inkább a szobája falán, a tolltartóján vagy a padod, a falon megjelenő graffitiben bontakozik ki és nem a kézirajzban. Aki pedig végleg elhagyja a vizualitás megjelenítés nehezebb útját, a verbalitást választja mint önkifejezési eszközt: beszélgetésben, naplóírásban, közösségi oldalakon.

Segíthetne a digitális grafika e krízis idején? Abban a formájában nem, ahogy most használjuk oktatásunkban!

Először is olyan eszközt adunk a gyermek kezébe – itt konkrétan az egérre gondolok –, ami nem rajzra való. Másodszor a rossz szoftverválasztással olyan helyzetbe hozzuk, hogy ceruzarajzos feladatokat oldjon meg az egér segítségével. A pixelgrafika a részlet-hű, fényképszerű ábrázolás letéteményese, emiatt örökli a rajzolás és festés e korban frusztráló hatását. Az informatikatanárok által „rajzolásra” használt egyszerű pixelgrafikus program (legtöbbször a Paint) ugyanazt a filozófiát követi, mint a hagyományos rajz vagy a festés. Adott a vászon, amin ha elrontasz valamit, radírozhatsz vagy újrakezded. Igen, sokszorosan vissza lehet vonni. De akkor sem fogod tudni megrajzolni, amit szeretnél…

A vektorgrafika „egérbarátabb” megoldás. Nem fényképszerű ábrázolásra való, nem kell azonnal finom részletekkel dolgozni. Szemléletmódjában inkább rokonítható a modern művészet absztrahálásához, formakereséséhez, játékosságához. Nem véletlen, hogy szimbólumok (emblémák, logók, piktogramok, ikonok) készítésére használják. Rendezzük, átrendezzük a formákat, végletekig változtatva, finomítva tulajdonságaikat.