Az új Blender könyv célegyenesben

Sziasztok! Az FSF.hu Alapítvány támogatásával nemsokára megjelenik második könyvem, az Inkscape után most a Blenderről. Mivel egy bevezető könyv, elsődleges célja, hogy akik még csak most ismerkednek a programmal, vagy a 3D animáció műfajával, az alapoktól kezdve elsajátítsák a szoftver használatát, s vele együtt egy-egy kisfilm felépítésének gyakorlatát.

A könyv jelenleg lektorálás alatt, s tervezem a honlapját, amelyről majd letölthetitek — természetesen ingyen —, minden segédanyagával együtt. Köszönhető ez az FSF.hu-nak, akik nem csak a szoftverek szabadságát, hanem a hozzájuk kapcsolódó tudás elérhetőségét és megosztását is szívügyüknek tekintik.

A napokban kisebb zavart okozott, hogy egy oktatási anyagomra való hivatkozás kikerült a Facebookra, s többen kérdezték, hogy most a miért nem szabadon elérhető a Blender könyv?…

Azt tudnotok kell, hogy ezek az anyagok nem csak úgy keletkeznek, hogy az ember leül otthon, és kitalál egy problémát. Az Inkscape könyv módszertanilag azért lett olyan, amilyen, mert az iskolákban, ahol tanítok, több csoporton is kipróbáltam a feladatokat. Most is sok fiatal tesztelő tanítványom visszajelzése formálta, csiszolta a könyv anyagát. Ők a Pápai Refi művészeti szakközépiskolásai. Az ő óráikon próbáltam ki, teszteltem a könyvet. A könyv lektorálását Szabó István (Stewet) végzi, aki a blender.hu főszerkesztője.

S hogy miről olvashattok majd a kötetben?

Alapvetően egy téma, a Motion Graphics — saját elnevezésemben látványanimáció — köré szerveződik az anyag. Ez a műfaj kifejezetten alkalmas a Blenderbe való bevezetéshez. A össze tudsz majd rakni ennek többféle zsánerében egy-egy filmecskét, s közben megismerkedsz az alapszintű modellezés, bevilágítás, anyagok, animáció és szimuláció, valamint az utómunka témaköreivel.

Kb. 500 oldalas PDF lesz, rengeteg segédanyaggal. Végig feladatokkal, gyakorlással.

No egyelőre ennyit. Work in progress.

2 thoughts on “Az új Blender könyv célegyenesben

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This blog is kept spam free by WP-SpamFree.