Sir Ken Robinson: Az alkotó elem

Manapság mindenki iskolarendszert reformál. Ki tudományosan, ki a nemzetközi tapasztalatok alapján, ki csak amúgy, felső utasításra. Sir Ken Robinson Angliában kezdte. Mára nemzetközi hírű előadó, kaliforniai székhellyel. Az alkotó elem című könyvében egy szűk utolsó fejezetet szentel iskolával kapcsolatos gondolatainak, amúgy a könyv egyike a HVG Kiadó által felkarolt önsegítő, kreativitásfejlesztő kiadványoknak.

Az alkotó elem jó példája annak, amikor egy angol úriember amerikai könyvet ír. Oké, tudom, volt egy amerikai társszerző is, akit inkább szerkesztőnek neveznék: Lou Aronica.

Az amerikai önsegítő könyv szerkezete többnyire a következő: A bevezetőben elhangzik minden tételmondat. A fejezetek sok sztorin keresztül kibontják ezeket, de csak színezik a korábban néhány oldalban összefoglalható lényeget, így aztán erős kísértést érzünk, hogy átlapozzuk az egészet, ha nincs túl sok időnk belemélyedni az önismétlésbe.

Sir Robinson könyve viszont angol. Nem mentes az előbbi szerkesztéstől, de a végére azért tartogat néhány patront, melyek mellesleg elég nagyot szólnak.

A kötet elsősorban olyan felnőtteknek szól, akik meg szeretnék találni élethivatásukat, azt a tevékenységet, amiben igazán kiteljesedhetnek. Vissza-visszatérő dallam a történetekben a gyermek, akit frusztrál az iskola, képtelen magára találni. A megoldás gyakran egy éles váltás: tragédia, felismerés, egy mentor szerető odafigyelése.

A szerző rengeteg riportot készített híres emberekkel. Nagyon vártam ezeket, de a riportalanyok ritkán szólalnak meg egy-két mondatnál hosszabban, helyettük az író tömörít, mesél.

Hogyan lehetne a vakvágányok tévútjait kikerülni, miért romlik el minden gyermekkorban? Ki tehet erről? Sir Robinson szerint az iskolarendszer, ami az ipari társadalom elvárasai szerint működik, még jelen pillanatban is.

S itt várnám, hogy feltalálja a bölcsek kövét, valami döbbenetesen újszerűt, valami olyat, amivel ilyenkor elő szokott állni az aktuális oktatáspolitika. Egy kis utópia a Verne Kétévi vakációjából, ahol a gyermekek önszerveződő társadalma a lakatlan szigeten felnőtt – értsd tanár – nélkül is kitűnően működik. A pedagógus mint facilitátor, az embergép, aki a bútorzat réseiben megbújva segíti a gyermek kiteljesedését. Vagy nyolc és fél kompetenciával rendelkező tanár, aki az ellenőrzés során kimutathatóan, mérhetően használja nyolc kompetenciáját, miközben fél. Vagy legalább egy Feldmár vagy Vekerdi, egy kis iskola mint erőszakszervezet, vagy mit tudom én…

Sir Robinson néhány egyszerű és viszonylag könnyen kivitelezhető gondolata:

  • Megszüntetni a tantárgyak hierarchiáját. Ha a matematika megbecsültebb tantárgy mint a testnevelés vagy a művészet, akkor a gyermekek tehetségét, mely az ellenőrzőben háttérbe sorolt tantárgyakhoz kapcsolódik, ugyanúgy alacsonyabb rendűnek fogják tekinteni.
  • Megszüntetni a tantárgyak elkülönülését. A valóságban annyi minden összefügg, s míg a hagyományos európai kultúra a szétválasztás és az osztályozás híve, a posztmodern ember hálózatokban látja a világot. Tantárgyak helyett tanítsunk tudományágakat.
  • A tanulás személyes folyamat, ezért a tanmenetet is személyre kell szabni. Figyelve az egyéni tanulási stílusokra. Bármi iránt lelkesedik a diák, támogassák annak kibontakoztatásában.
  • Tanárfüggetlenség helyett a tanárokba kell invesztálni. A tanárok úgy érzik, kreativitásukat elnyomják. Sehol a világon nincs kitűnő iskola nagyszerű pedagógusok nélkül!
  • A kulcs nem a szabványosítás, hanem a személyre szabás. Az eredmények ne azt tükrözzék, mit nem tud, hol hibázott a gyermek, hanem egyéni képességeinek felfedezésén alapuló teljesítményét. A tanulási környezet olyan legyen, amiben szívesen tanulnak a diákok. Ahol természetes módon felfedezhetik szenvedélyeiket, alkotó elemüket.

Sir Ken Robinsont, azt hiszem, reggelire megennék a magyar iskolarendszer megreformálásán dolgozó hivatalnokok.

Jelenleg egy olyan technokrata rendszer épül, amely inkább hasonlít egy multinacionális embergyárra, mint kreatív iskolára. Ahol a pedagógus nem él, hanem dokumentál. Ahol csak lefele képzelhető el a fejlesztés és minősítés, de a közoktatás szereplőinek esélye sincs fejleszteni vagy minősíteni a rendszert. Ahol az iskola vezetése a minőségbiztosításon dolgozik, ötéves tervekben megénekelve a fejlődés elektronikus rendszerbe feltölthető dallamait.

És a gyermek? Az ellenőrzési, minősítési vagy önértékelési kézikönyvekben aligha olvashatunk róla.

Mert neki nem hoztak kevesebb elméleti tananyagot a kerettantervek. Nem miatta fogják átírni az iskolában a pedagógiai programot. Ő csak boldog felhasználója lesz egy egységes, minőségbiztosított, folyamatosan fejlődő, öncélú rendszernek.

Amiből, ha szerencséje van, és lesz elég bátor, s akad egy jó lélek, aki ebben segíti, kiszáll valamelyik ponton. És megkeresi saját magát. Erről szól Ken Robinson könyve…

A híres TED előadás…

One thought on “Sir Ken Robinson: Az alkotó elem

  1. Sir Ken Robinsonnak érdemes megnézni egy másik videóját, ahol szintén az oktatásról ad elő. Én évek óta próbálom meggyőzni az általam illetékesnek gondolt személyeket, hogy ez az ember talán nem véletlen kapott lovagi címet, és amit mond, azon érdemes mélyen elgondolkozni!
    Örülök a cikknek, úgy látom, nem vagyok egyedül… 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This blog is kept spam free by WP-SpamFree.