Hatodik: Közösségi oldalak

facebokkAlapvetően jó dolognak tartom az internetet. Mint minden jó dolog használatát, ezt is meg kell tanulni a gyerekeknek. Úgy gondolom, ez a szülők felelőssége is.
Egy múltkori továbbképzésen hívta fel Merényi Ádám, a Microsoft oktatási szakértője, a figyelmünket a következő jelenségre: Tinédzser leánykák IWIW-re, MyVIP-re, Facebook-ra feltett képeit levadászta egy magyar honlap. A profiljukból letöltött képeket feltették egy…

pedofil oldalra, ahol mindenféle “bevállalós” szövegekkel látták el. A cikkeket lehetett kommentelni: el tudják képzelni, milyen megjegyzéseket kaptak…
Minderről persze a leánykák semmit sem tudtak, aztán amikor elkezdték zaklatni őket, derült ki az egész. A szülők sírva könyörögtek, hogy távolítsák el ezeket a tartalmakat, de a cég ezt nem tette meg. Mígnem nyomozás indult ellenük. Azóta fel-feléled, újabb áldozatokat szedve, más-más szerveren.

Hát már ezt sem szabad?

Természetesen nem arról van szó, hogy leskelődjünk utánuk a neten. Nyilvánvalóan menekülnek olyan oldalakról a gyerekek, ahol a beszélgetéseiket, csevegésüket a szülők jóhiszemű barátkérő visszajelölésekkel akarják kontrollálni. Ne arról szóljon a nevelésünk sem, hogy mit nem szabad.
De igenis rá kell döbbenteni őket, hogy bizonyos tetteiknek milyen következményei lehetnek.
Csak egy sztárfotót akartam feltenni a mobilommal…
A kihívó pózok, lengébb öltözet, celeb-megjelenés szinte bevonzza fotóikkal és személyiségükkel való visszaélés lehetőségét! Igen, ezt látják a tévében, az interneten. Ők is VVBébik, Gigasztárok, meg hasonlók szeretnének lenni. Hiszen csak játék az egész… De a játékból beteg emberek játékszere lehet… Akik olyan környezetbe helyezik fotóikat, ahol mindenféle kétes értékű hirdetés eladására használják fel.
Tök király, hogy irkálunk egymásnak, mi ebben a rossz?
De nem mindegy, mit, és hogyan. Mondok két példát.
Mit?
Magyarországon is vannak már Facebook-ra szakosodott rablók. Mindenhova bejelentkeznek és figyelik a forgalmat. Míg végre megjelenik egy gyanútlan gyermek, aki minden lépését megírja a Facebook-ra:
– Órán ülök, dögunalom.
– Hazajöttem, tele a hűtő.
Ez idáig szimplán üres. Következő nap:
– Tökjóazidő;-) Suliba megyek, kések. Anyáék este jönnek csak haza. Benéz valaki délután?
 
Ekkor megnézi rabló úr a delikvens szépen kitöltött profilját (ezt a Facebook-ról másoltam ide, üresen, de van, ugye, aki kitölti), aztán elmegy a megadott címre, mert “meghívták”…
Cím:
Település:
Irsz.:
Környék:

Hogyan?

Fehér Péter múlt évben végzett kutatásai szerint az internet használata nem növelte a gyerekek számítógépes jártasságát. Sőt! Így fogalmazta meg:Elbulvárosodnak gyermekeink az interneten. Mit jelent ez? Gyakran pongyola, trágár, tartalmatlan eszmecserét a semmiről.
“Le style, c’est l’homme” – ahogy a francia mondja, azaz “A stílus maga az ember.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This blog is kept spam free by WP-SpamFree.