“De most tényleg. Én mi a fészkes fenét tudok tenni, hogy a történelem, a világ, és még számtalan nálam hatalmasabb dolog ne sodorjon el minket? Bizonyisten megtenném!” — írta az egyik kedves olvasó cikkemre reagálva. Néhány barátomnak is tartozom a válasszal…

Remélem, felkészültek.

Én, Kisantal Tibor, a Séd holtága mellől, a kis falusi zsákutcából, nem messze utolsó buszmegállótól, most megmondom az igazságot, kibontom a megoldást…

Oké, erről ennyit. 😉

Először is igyekszem tisztában lenni a korlátaimmal, határaimmal, tudatlanságommal. Tisztában lenni azzal, hogy a világképem jelentős része, amit gondolok, tudok, tudni vélek — valamiféle hitre épül. Nem azért, mert keresztény vagyok. Azért, mert minden ember világképe, vélt vagy valós meggyőződése alapvető korlátokból eredő bizalom abban, hogy amit szülei, tanárai, barátai, kedvese, munkatársai, a média, a könyvek, a politikusok és tudósok állítanak, valamilyen módon igaz vagy használható.

Farkas a kunyhóban

A második világháború után tarra vágott Európában a nemzetek keserves munka árán építették újjá országaikat. Tudom, volt Marshall-segély nyugaton, nekünk meg vodka keleten, de egy ország fejlődése alapvetően munkájára épült.

Ez most is igaz, de ennek a munkának egy részét már nem az őslakosság, hanem betelepített vendégek végzik. S ehhez ki lehet találni mindenféle multikulturális jelszót, de alapvetően a cikkben leírt “vécékefe” metafora az, amivel megkínáljuk őket a társadalmi beilleszkedés útján.

Az angliai Brexit nagy kérdése számomra, hogy arról fog-e szólni, hogy mi, angolok, megfogjuk a kapanyelet, elkezdünk dolgozni, és köszi, nem kérünk több segítséget…

E kulturális sokszínűséget lehet rózsaszín szemüvegen keresztül nézni, de aki ezt a szomszédságában tapasztalja meg (pl. a kedves szomszéd mulatós zenét hallgat udvarra kitett hangfalakon, egész nap úgy, hogy három utcával odébb is hallani), az realistábban látja, és tudja, mennyi feszültséggel, lelki vagy fizikai erőszakkal jár ez a dolog.

Európa multikulturális emlékeiről tessék Spanyolországot, Magyarországot vagy a Balkánt kérdezni! De ne a jegyszedő nénit a várromnál, inkább olvassunk bele könyvekbe! Voltak ott kérem vert hadak, felgyújtott falvak, megerőszakolt asszonyok és elrabolt gyermekek is… Hm, tízezrével… 150–450 évig, kinek hogy jutott.

Csak azt ne tessék gondolni, hogy azóta minden kultúra párhuzamosan fejlődve ugyanoda jutott el, azaz individualista és humanista. Ez egyszerűen nem igaz.

Ha mégis ebben ringatjuk magunkat, ennek keserves következményei lesznek. Bots, vannak… (S ez nem a migránsokkal való riogatás: Az utóbbi hetek terroreseményeit európai papírokkal rendelkező betelepült mozlimok hajtották végre, egy kivételével, aki iráni származású árjaként akart arabokat ölni.)

Mit tehetek? Felelős vagyok közösségemért, otthonomért. Azért, hogy az én munkámból épüljön, szépüljön. Ez küzdelemmel jár, lemondással és fáradsággal. Néha azzal, hogy nem úgy élünk, mint ahogy másokon látjuk. De kérem, ne arról álmodozzunk, hogy ezt majd mások elvégzik helyettünk! Értelmes, felnőtt ember meg tudja húzni határait.

Második hullám

Igen, ez a jelenlegi migráció. Nem tudom, az utóbbi egy évben mindenki bejárta-e az általános naivitástól (mindegy, hogy bal oldali rajongóként volt naiv vagy jobb oldali gyűlölködőként rajongott a gyűlölködésért) a kijózanodásig vezető utat? Úgy gondolom, hogy amikor már színeket és árnyalatokat is lát, nem csak egy biten, fekete-fehérben?… Ez ugyanis már a mi felelősségünk.

S hogy mi itt a személyes mozgásterünk? Számon kérni politikusainkat, hogy mit tettek annak érdekében, amiről annyit beszéltek? Tételesen, hogy ott, helyben kell megoldani a migráns kérdést, hogy ne induljanak el az emberek, mindenféle hamis ígéretektől feltüzelve. Tessék nyugodtan számon kérni őket! Mentek-e tovább, mint a macedón határ?…

Emellett pedig lehet adakozni azoknak a segélyszervezeteknek, akik háború sújtotta vidékeken dolgoznak. Missziós, egészségügyi és szociális szolgálatok — feléjük gyakorolhatjuk azt a szolidaritást, hogy a biztonságban és jólétben élő ember is segíthet, megoszthat vagyonából.

Továbbra is vannak Magyarországon emberek, akik menekültként érkeznek, ezeket is támogatják ezek a szervezetek…

Exodus a tojáshéjból

Most pedig arról szeretnék beszélni, hogy keresztényként mit tehetek…

Véget ért az a korszak, amikor az infralámpák melegében, együtt a keltetőben azt gondoltuk, hogy nekünk az ég világon nem lesz más dolgunk, minthogy vasárnapról-vasárnapra vagy kiscsopiról-kiscsopira várjuk e múlandó világ végét, és elragadtatásunkat a mennyei honba. Szent maradéknak tartottuk magunkat, valamiféle frusztrált kis csapatnak, akik — az igazságot jól megvédelmezve mindenféle kultúrától — kiállunk nagy bátran egymás elé, a mi Urunkért.

E tojáslét nagy ígéretekkel kecsegtetett, renováltuk templomainkat, iskoláink lettek, újságokat adtunk ki, és még a tévében is van műsoridőnk.

De talán e szó — tojás — a biztonság mellett azt is jelenti, hogy le vagyunk tojva. A szó szoros értelmében.

Mi ugyanis egy alternatíva vagyunk, egy lehetséges alternatíva a többi között. S bármennyire is nem szeretnénk így látni magunkat, ennek ellenére az elvárások szerint viselkedünk. Talán a bűntudatunk okán, hogy nekünk is volt olyan korszakunk, amikor Krisztus szent nevéért egymást öltük (mert majd megvédem én az Istent, ha rá van szorulva…). Talán azért, mert nem tudtunk mit kezdeni azzal, hogy a személyes-családi-gyülekezeti életünkön túl Isten a társadalomban való részvételt is ránk bízhatja. Talán azért, mert elhittük, hogy minden út Istenhez vezet, akkor meg mit görcsöljünk mi ezzel a kis személyes Közel-Keleti eredetű európanizált kereszténységünkkel?

Mindenesetre most itt van egy önmagát megvédni képtelen Európa, ahol megpróbálnak krisztusibbak lenni Krisztusnál. Krisztusnál, aki korbáccsal űzte ki a nem oda való dolgokat a templomból. Akitől számon kérték, hogy miért hagyja, hogy a drága kenetet a bűnös nő a lábára kenje, pedig annyi szegényt lehetett volna támogatni vele…

Mit tehet egy keresztény ma a világért?

A mit tegyek etikai kérdését a protestáns teológiában megelőzi egy másik: Mit tett Isten értem?

Jézus meghalt a kereszten a mi bűneinkért.
Harmadnapon feltámadt, felment a Mennybe,
de nem hagyta egyedül a népét, elküldte Szentlelkét,
s visszajön, ítélni eleveneket és holtakat.

Tessék kilépni a tojáshéjból! Ez itt fenn az üzenetünk. A mozlim világ felé is, de jó szándékú ateista-humanista testvéreink felé is, meg zsidó testvéreink felé is, meg terrorista testvéreink felé is.

Fiúk,

az imámjaitok dolga, hogy kimagyarázzák, hogy ti milyen hülyék voltatok, amikor bementetek egy katolikus templomba lefejezni egy öreg papot. Az ő dolguk, hogy ezek után bizonygassák, hogy megint egy elszigetelt rendkívüli eset, hogy akik olvassák a Koránt, nem mind arra jutnak, kamionnal belehajtsanak a tömegbe vagy baltával nekimenjenek békés családoknak.

Most féljek a Korántól? Tegnap elővettem, hogy elolvasom, remélem nem vált ki belőlem ilyen hatást. A Bibliától sem volt kedvem feláldozni elsőszülöttemet, mert megértettem, hogy Isten gondoskodik az áldozatról, nekünk már nem kéne gyilkolászni egymást. (Ja, az a fickó a tietekben Ibrahim volt, ami a mienkben Ábrahám).

Az az áldozat meg, amiről Isten gondoskodott, ott egy kos, de a legvégén Jézus Krisztus volt, akit ti csak egy prófétának tartotok, mi meg Messiásnak.

Sajnálom, fiúk, hogy miután szétlőttek benneteket a kommandósok, nem a Paradicsomban találtátok magatokat. Sajnálom, hogy nem úgy általában Allah fog ítélni benneteket, hanem Jézus. S hogy életeteket nem az Istenért, hanem a Sátánnak áldoztátok. Ja, és kedves posztmodern barátaim, sajnos van bűn, van ítélet, van pokol is. Elég sokat beszélt róla Jézus, akinél ti valószínűleg műveltebbnek gondoljátok magatokat…

Mit tegyek?

Végül nem szeretném elkerülni a kérdés összegzését. A mit tegyekre négy választ adtam korábban:

• Dolgozzak, és ne mások munkájától várjam, hogy nekem jobb lesz.
• Legyek felnőtt, azaz legyenek határaim, ne folyjak szét.
• Támogassam lehetőség szerint azokat, akik tudnak változtatni a jelenlegi helyzeten. Azaz keressek lehetőséget olyan szervezetek támogatására, akik foglalkoznak a háborús övezetekben az emberek segítésével, körülményeik javításával.
• Kérjem számon vezetőinken, mit tesznek azért, hogy a problémák helyben oldódjanak meg. Ja, nem csak magyar, de európai vezetőink is vannak…

S, hogy keresztényként mit tehetek?

• Lépjünk ki a tojáshéjból! Itt a világ a küszöbünkön. Legyen véleményünk, ha segíteni kell segítsünk. Munkával, pénzzel, támogatással, véleménnyel. Ha kell prófétai szóval.
• Hagyjuk abba az értelmetlen beszédet! A világnak nem konzervatív bálványimádókra van szüksége, akik egyházi kultúrák és hamis emlékek zászlaját lobogtatva szívtelenül tipornak el másokat.
• Ne cseréljük fel Pál tanítását az állam szerepéről egy vasárnapi iskola utáni szeretetvendégség képével. (Azért viseli a kardot, hogy rendet tartson, azaz védelmezzen.) Hagyjuk őket dolgozni, határokat védeni, rendet tartani. Ne tekintsük gonoszoknak őket azért, hogy a kötelességüket végzik.
• Tekintsünk emberként arra, aki itt köt ki, vagy a háborús övezetekben van. Ne tömegként kezeljük őket. Tizedét sem éltük át annak, amit átéltek. Keressük a módját a segítésüknek. Ugyanakkor ne legyünk naivak sem. Ők is emberek. Nem ördögök, akik betörnek hozzánk, de álmaik mellett bűneik is vannak, sok a vallásukból, kultúrájukból eredeztethető, ahogy a mi vallásoskodásunk vagy hitetlenkedésünk és kultúránk is tartalmaz bűnös, önző, képmutató elemeket.
• Jézus Krisztus Isten fia, Megváltó. Ezt hirdetjük. Nem mi vagyunk az út (keresztények, kereszténység), hanem Jézus. De ezt az igazságot el kell mondanunk másoknak is.

Tojáshéj újratöltve

Végül egy történettel szeretném befejezni. Nemrég egy migrációs konferencián voltam. Az egyik előadó, egy Belgiumban dolgozó lelkész mesélt arról, hogyan tudták a menekülteket segíteni, amikor utcára kerültek. Befogadták őket a templomba, megismerték emberi kvalitásaikat, segítettek a nők emancipálódásában, lakáshoz juttatták őket. Utána rákérdeztünk, hogy mint gyülekezet, mennyire jelenik meg a gyakorlatukban az, amit Jézus kért a tanítványaitól: “Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt. 28, 17–20)

A válasz az volt, hogy ők nem erőltetik ezt. Sem azok a hagyományos egyházi keresztény szervezetek, akik segítik ezeket a menekülteket.

Bezzeg a szabadegyháziak, ők hirdetik a mozlimoknak az evangéliumot, de szerinte csak a letelepedési engedélyért “térnek meg” az emberek.

Tetszik érteni, mit értek tojáshéj alatt?

Ha mi sem hisszük, hogy azoknak a szerencsétleneknek, akiket az ember eredendő bűne miatt elüldöztek otthonról, hamis ígéreteket kaptak a jólétről, meghaltak szeretteik az úton, tudunk többet adni, mint a tapintat, elfogadás, szociális segítség?

Hogy Krisztus nem csak jólétet akar hozni, hanem az egész bűnös életünket meg tudja váltani? Hogy a Szentlélek által élőbb közösségünk lehet az Istennel, mint a napi valahányszor betartott kötött ima?…

Én azt hiszem, a saját területén mindenki meg fogja találni, mit kell tennie. Ha nem előszörre, másodszorra.