Ubuntu logó (tanári segédlet)

Gyakorló, differenciáló jellegű feladat Szinte minden logótervezés visszavezethető a három alap halmazműveletünk – unió, különbség, metszet – alkalmazására. Emblémákat gyűjthetünk magunk is, vagy a gyerekekre bízzuk. Két haszna van: Végiggondolni a folyamatot, algoritmustamelyen keresztül megvalósították ezeket. Keresni azokat az egyszerű jeleket, szimbólumokat, üzeneteket, melyekre a logót szemlélő ember rezonál. Az Ubuntu operációs rendszer logója például az összefogó, összefogódzó emberek szimbólumát alkotja meg.

A problémamegoldás feléig segítjük a diákot a tananyagban. Az ismert elemek visszaköszönnek az „Idegeneknek belépni tilos” c. leckéből. Körgyűrűt ott is készítettünk. Ugyanezen különbség halmazműveletet használjuk a bevágásokhoz. Hívjuk fel a gyerekek figyelmét, hogy álló helyzetben dolgozzanak, s csak a végén forgassák be az elkészült logót! Nehézség, hogy a „kés”-ként használt elemek a vágás után eltűnnek. Emiatt minden vágóelemet annyiszor másoljunk, ahány vágásra szükségünk lesz! Sok bosszantó pontatlanságtól kíméljük meg magunkat. Figyeljünk arra is, hogy pöttyök méreténél nagyobb körökkel vágunk bele a harmadokba, átellenben a korábbi vágásokkal.

Forgatási középpont, szétbontás Új elem a forgatási középpont áthelyezése. Nem nehéz, már korábban is tapasztalták, hogy a forgatási középpont létezik, most csak értelmezzük, mire való. Nagyon jó szolgálatot tesz pl. animáció készítésénél, ha a karokat, lábakat ilyen módon, egy áthelyezett forgástengely körül forgatjuk.

Ha külön akarjuk színezni a gyűrű íveit, tudnunk kell, hogy a bevágások után is egy tulajdonságú objektumunk van. Az Útvonal > Szétbontás paranccsal ez szétszedhető.

Természetesen sokféle úton eljuthatunk a végeredményhez. Legelegánsabb módszer, ha unió-képzéssel legyártjuk a vágóformát (keskeny téglalap és kör), s ezt másoljuk, forgatjuk háromszor. Ha így járnánk el, tisztázzuk, hogy ne csoportosítsák ezen összetett formát, mivel csak egyszerű objektummal lehet vágni!

Tapasztalat Ez a feladat alkalmas differenciált munkára, egyéni gyakorlásra. Feladhatjuk azoknak a tanulóknak, akik az óra folyamán gyorsabban, ügyesebben haladtak. Ne erőszakoljuk a komplexebb megoldást általános iskolában, mert csak néhány gondolati lépést tud megtenni a gyermek. Érdemes kivetített szemléltetéssel megtárgyalni, ha különböző utakat választottak, dolgoztak ki. Középiskolában javasolt, hogy a névjegykártya-tervezéssel bővítsük ki az órát, esetleg adjuk fel a tervezést házi feladatnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This blog is kept spam free by WP-SpamFree.