Nyár óta van bennem egy kis zsörtölődés. Kódol az egész világ. Már vagy két éve tolják az amerikaiak, angolok, hogy programozás oktatása nélkül nem tudjuk felkészíteni a gyerekeket a világ kihívásaira. Itthon meg mintha állóvízben tocsognánk. Megjelent az első Scratch könyv magyarul. Ébresztő!

Valamikor a múlt század nyolcvanas éveiben a “számítástechnika” tanulása egyet jelentett a Basic nyelvű programozással. Aztán egy évtizeddel később megjelentek a PC-k, és rádöbbentünk, nem csak játékra és matematikai problémák megoldására lehet használni ezeket a dobozokat, hanem egészen komoly dolgokra is.

Mint például irodistákat nevelni. Ekkor gőzerővel elindult a szövegszerkesztő-táblázatkezelő képzés. Megtanultunk kiadványszerkesztési problémákat szövegszerkesztőn megoldani, táblázatokkal számolni, majd adatbázisokat létrehozni, de legfőképpen animálni prezentációs programokban.

Aztán jött a hálózatok hálózata, az Internet. Ekkor még így írtuk, nagy I-vel. A kor eszményképe a hálózati ember, aki kommunikál, szaladgál és védekezik a hálózaton.

A Web 2.0-ból nekünk, tanároknak a pont.null jutott, mert ezek az izgága tanítványok beelőztek bennünket, s hamarabb lett simogatós telefonjuk, amivel lazán jobban kommunikálnak, filmeznek, szerveznek világméretű konferenciákat és oldanak meg több száz éve kerülgetett matematikai problémákat, mint mi bármikor is.

Vagy mégsem?

Mégsem.

Beetették őket, hogy a Facebook majd felgyorsítja a személyes evolúciójukat, és többszörös nóbeldíjasok lesznek multitaszkban. Naja… Miközben kéken villog vissza az arcuk infóórán, intenzívebben képtelenek bármiben is elmélyedni. S most már egyszerre több dologban is képtelenek elmélyedni.

Oké, akkor hallunk híreket arról, hogy újra menő kódolni, hogy a jövő a kódereké, és a zoknidat sem tudod felhúzni, ha nem tanulsz meg programozni. Mert a piacnak szüksége lesz rád. S persze emellett valóban jó programozni.

Jó, mert közben ledöbbenek, hogy hány kis szürke egérkének eszméletlen jó a matematikai logikája, akik matekórán max. kettes szintre jutnak el azokkal az álproblémákkal, amelyekkel megkínáljuk őket.

Jó, mert világokat lehet teremteni, ahol annyira lesznek jók a dolgok, amennyire te megküzdöttél értük.

Jó, mert olyan játék, amibe belefeledkezik az ember, ha jól tanítják. S észre sem veszi, hogy tanul. Asszem ez az igazi tanulás.

S akkor felébredek. Mert kollégáim arról vitatkoznak, hogy vajon a Comenius Logo vagy az Imagine Logo-e a jobb. S ekkor felteszem magamban a kérdést: A mai 20%-ban diszlexiás diákcsapat, aki két mondatot nem bír helyesen leírni, s ha olvas, nem érti meg, amit olvas, szóval tényleg akkora katarzis lesz nekik, ha semmire sem hasonlító szintaktikájú kódokat írogatnak, s egy teknős háromszögeket rajzol a képernyőre?

Aztán itt a Scratch. Voltam olyan infótanár-találkozón, ahol nem ismerték. Az egész világ ezen tolja a programozás oktatását, vagy hasonló rendszereken: neten, programban, Rasberry Pi-n. Ők még nem hallottak róla.

Miközben ezen a nyáron nagy cégek szerveztek 100ezerért táborokat a magyar “átlagcsaládok átlaggyerekeinek”. Aztán mondja a kolléganőm, hogy a nyelviskolában is ezt tanul a gyereke. Drága pénzért. Miközben mintha mi, infótanárok aludnánk hoffnamrózsika álmainkat, a piac megtanítja a tehetősebb gyermekeknek azt, amit nekünk kellett volna.

Ébresztő, emberek! Megjelent az első Sratch könyv! Az oldalunk is tele van Scratch ötletekkel! Kódorogjanak a tanítványaitok a code.org-on!