A Fortepan egy nemlétező archívum. Nevét a váci Forte gyártól kölcsönözte, a háború után így hívták a legelterjedtebb és legnépszerűbb negatív filmet. A gyűjteménynek bár neve van, épülete, vagy számlaszáma nincs, és nem is dolgozik ott senki. A Fortepan 30, vagy 40.000 fényképből áll, igazából sosem számoltuk meg, nem is fontos. Húsz éve kezdtünk fényképeket gyűjteni, vaktában, minden szokatlan részletre rácsodálkozva. Kicsit saját nemlétező emlékeinket kerestük a képeken, gondolom. A legfontosabb gyűjtőterületet – a szó fizikai értelmében – a budapesti lomtalanítások adták, pár száz (ezer?) kilométert biztos sétálgattunk, jórészt negatívokat keresve.

Leicat, 6×6-ost, síkfilmet, üvegnegatívot, diát, bármit. Időnként vásároltunk is, az évek alatt kialakult a beszállítói kör (szép szó). A képek zömét persze sosem láttuk, nagyításra nem volt pénzünk, szkennelni nem volt kedvünk, csak rakosgattuk a karton, alumínium, bádog meg műanyag filmesdobozokat, ide-oda. 2009 nyarán arra gondoltunk, hogy talán ideje kezdeni evvel valamit. Megpróbálom megfogalmazni, hogy miért? Ha valaki szeretné kirakni az elmúlt száz évet, képet keres egy történethez, cikkhez, vagy egyetemi munkához, szinte mindig sajtófotót, reklám-, vagy művészfotót használ. Az amatőr fotósok hagyatéka szinte ismeretlen, így aztán publikálni sincs mit. Mintha nem készültek volna családi képek milliószám, úton-útfélen, barátokról, rokonokról, időnként magáról a szerzőről, állványról, vagy tükörből. Néha árnyképként, kalapban állva egy árokparton, hátunk mögött a Nap. Mintha a XX. század csak nyílvános eseményekből állt volna: átadták, aláírták, eladták, megcsalták, letartóztatták, üdvözölték, eltemették. Ilyen képeket itt nemigen fognak találni.
A Fortepanban szereplő fotókról nagyon keveset tudunk, általában nem ismerjük a szerzőt, a szereplőt, de a helyszínt sem. A papírképek némelyikének hátoldalán még szerepel valami – “Történelmi ütközetben a III-B legyőzte a IV-A-t. Góllövők: Lindner, Imreh és Budai”, személyes följegyzések, esetleg egy évszám.

A negatívokon jórészt semmilyen adat sincs. Így aztán ebben a gyűjteményben nehezen lehet keresni, nincsenek kulcsszavak, vagy nevek. A képekhez tartozó adatok jórészt a fotók helyszíneiről szólnak, ezekben a fölső menüsorban látható Keresővel keresni is lehet. A Fortepannak eleje van és vége, mint egy regénynek. Az első képek a múlt század fordulójáról származnak, részben meghatározhatatlan évekből, az utolsók a rendszerváltás körüli hónapokból. Vagyis cca 90 év családi, amatőr lenyomatát láthatják itt, erősen válogatott formában. A válogatás során egyetlen szempontot használtunk: csak jó fotókat szeretnénk közölni. Így alakult ki ez a 10791 képből álló sorozat, a maga személyes hangú, érzelmes formájában. A fényképeket megpróbáltuk időrendbe rakni, mégis legyen valamilyen kapaszkodó, rendszerező elv. Többé-kevésbé sikerült is. Négyféle válogatásban láthatóak a kronologikusan futó felvételek. Külön-külön végignézhetőek a szereplők (anya-apa, a szomszéd lány, a plebános), a helyszínek (Vérmező, a jászdózsai kőhíd), a tárgyak (téglakémény, porolórúd, leander), vagy mindez együtt, vagyis a teljes gyűjtemény (ez a legjobb!). A képek alatt futó csúszkával bárki ugrálhat az időben, a manuális gomb használatával pedig akár visszafelé is haladhat – érdemes kipróbálni! A fotók mind letölthetőek nagyfelbontású változatban is, erre szolgál a Letöltöm gomb. Szeretnénk ha használnák a képeket, másolnák, küldözgetnék, szétvágnák, vagy összeragasztanák, amiért nem kell fizetni, hiszen ezek a képek nem a mieink. Szívesen vesszük, ha egy publikáció alkalmával küldenek nekünk egy üzenetet, vagy egy linket, jó lenne látni a képeket itt-ott, követni a sorsukat. Örülnénk, ha a nyomtatásban közölt képek alá, mellé odaírnák – FOTO: FORTEPAN. Talán lesznek, akik rokonszenveznek a Fortepan minimalista eszközeivel és kissé korszerűtlen stílusával. Esetleg megfordul a fejükben, hogy nekünk adnának néhány képet, vagy negatívot. Ezt szabad! Szívesen veszünk bármit, küldjék el nekünk akár analóg, akár digitális formában.
A többiért nem kezeskedünk. SZEPESSY ÁKOS – TAMÁSI MIKLÓS