A Blender születéséről - A kereskedelmi szoftverek és a filmstúdiók kapcsolatáról
- A munkatempóról
- És a holland sörről
Köszi, hogy szakítottál időt a beszélgetésre. Hogyan indult a Blender? A NeoGeo animációs stúdió saját fejlesztésű TRACES eszközének áttervezésével, 1994 végén. Két év alatt sikerült teljesen lecserélni vele a TRACES-t. Akit érdekel, letöltheti a forráskódját... Volt hat hónapunk, amikor összevethettük az új programot a régivel, emellett kipróbáltuk az XSI és az ALIAS professzionális termékeit. Habár tudtam, hogy ezek a programok izmosabbak, profibbak, mint amit mi elértünk az új fejlesztésünkkel, de tény, hogy a tudásuk 95%-ára egyszerűen nem volt szükségünk. A Blender 100%-ban úgy lett "kiszabva", ahogy a mindennapi gyakorlatunk azt igényelte. Maximális segítséget jelentett a projektjeinkben, és elindította az együtműködést a munkacsoporton belül. Lehet, nehéz volt a kezelését megtanulni, de amikor megtanultad, iszonyú jól használható volt. Megrendelőink akkoriban nem egész estés animációs filmeket gyártattak velünk, a munkánkban inkább a gyors és eredményes megjelenítésre és a rövid átfutási időkre kellett figyelni. A Blender indulásának idején gondoltál arra, hogy egyszer ilyen népszerű lesz? Nos, 1995 még nem, természetesen. '98-ban viszont, amikor szabad szoftverré vált, igencsak ámulatba ejtett, ahogy az internet közege hirtelen egy egész közösséget növesztett köréje. Gondolod, hogy a Blender valaha is olyan bombasiker Hollywood-i filmekben fog közreműködni, mint amelyekben a Maya vagy a 3D studio MAX? Ki mondta, hogy nem? A stúdiók mindig is azt fogják használni, ami számukra megfelelő, beleértve a saját fejlesztésű eszközeiket! A legtöbb hír, amit hallunk, finom reklámfogás, melyek mögött a szoftverfejlesztő cégek és filmstúdiók együttműködése keresendő. Elég régóta vagyok a szakmában, és így egy kicsit cinikus is lettem ezekkel a hírekkel kapcsolatban. Figyeld meg: a Siggraph fesztiválon mindegyik nagy 3D szoftverforgalmazó azt állítja, hogy "ő készítette" ezt vagy azt a filmet. A valóságban ezeket az alkotásokat művészek és szoftverfejlesztők közös munkája hozta létre az adott stúdióban, és nem ezek a kereskedelmi forgalomban kapható szoftverek. Mi haszna volna egy filmstúdiónak, ha körbehíresztelné, hogy a Blender részét képezi az ő eszköztárának? Másrészt a filmipar egy kissé túl van értékelve. Az a tény, ha egy kisvállallat eredményesen használja a Blendert, bár nem reklámozza agyon magát, de ebből jól megél, engem ugyanolyan elégedettséggel tölt el, mintha egy nagy filmstúdió tenné ugyanezt. Nekünk sok ilyen professzionális felhasználónk van, aki nem reklámozza körbe a művét, mert a felhasználásuk jogdíjat már eladták a megrendelőjüknek. Aztán vannak, akik nem tartják versenyképesnek azon alkotók mellett, akik nagy felhajtást csinálnak a munkájuknak. Személyesen sokat foglalkoztál a Blender belső rendererjének (képmegjelenítőjének) a programozásával. Gondolod, hogy lesz ez valaha olyan hatékony, mint mondjuk a Yafray? Nem, ezek különböző megközelítések... Előnyben részesítem az egyszerűséget, kiszámíthatóságot, maximális ellenőrizhetőséget és együttműködést a Blender egyéb részeivel. A Yafray erőssége, hogy saját célokat tűz ki, és szépen felfedezi azokat a lehetőségeket, amit még a Blenderben nehéz vagy éppen lehetetlen lenne összehozni. Van-e valami radikális terved, ha a Blender 3-as változatára (jelenlegi verzió 2.4) gondolsz? Persze, de ezt most hadd ne áruljam el. Fontos lenne elindítani egy projektet, ami újragondolja az egész programot, de még nem vagyunk felkészülve egy ilyen nagy lépésre. Amire most figyelünk: leellenőrizni a kódjainkat, jó támogatást nyújtani, hatékonyan együttmunkálkodni a fejlesztő csapatokban, meghallgatni a felhasználók javaslatait az újítások tekintetében. Használod a Blendert valamilyen művészi tevékenységre? A NeoGeo idején sokat használtam, de azóta szinte semmi (a cikk 2004-es, azóta Ton elindította az ORANGE filmstúdiót, ahol éppen az ELEPHANTS DREAM filmen dolgoznak az ő vezetésével). Ha valaki kíváncsi rá, mivel foglalkoztam régebben, nézze meg a 'diditdoneit' c. kis összeállítást. A Blender Alapítványon kívül van más munkád? Ha igen, számítógépekkel kapcsolatos? A Blender Alapítvány alkalmaz, ami nem éppen a legjobban fizetett munka. Az alapítvány bevétele a GAMEKIT dokumentációjából (a Blender játékfejlesztő eszköz is) és a Blender Felhasználói Kézikönyv eladásaiból jön össze. Az utóbbi időben ehhez jött még egy EU konzorcium támogatása, akik adják a fizetésem másik felét. Körülbelül mennyi időd megy el egy héten a Blender fejlesztésével és az Alapítvány adminisztrációjával? Huh... úgy, 60-70 óra, a becslésem szerint. Sok, azt hiszem. Nem kívánod néha, hogy egy hétre tűnjön el a Blender, hogy ki tudd pihenni magadat? Egy hétre? Három hónapra! No persze, most éppen egy klassz kódszerkesztésben vagyok, nyakig. Nagyjából a fejlesztés egy ötödénél. Amikor programozol, hallgatsz valamilyen zenét? A népzenén kívül mindenfélét. Bár elég eklektikusan. Nézz bele az iTunes top 100-ba: Grandaddy, Damien Rice, Justin Timberlake, The Notwist, Super Furry Animals, Stereolab, Turin Brakes, St. Germain, Outkast, Tricky, Radiohead, Spiritualized, ...sőt Eminem! A klasszikusok közül pedig: Sosztakovics, Bach, Scarlatti, John Adams, Steve Reich. Van-e valamilyen kapcsolatod a nagy szoftverházakkal, mint amilyen az Alias|Wavefront vagy a Discreet? Nem igazán. Az utóbbi Siggraph-okon megismerkedtem jópár emberrel, akikkel évente találkozgatunk, közben chat-elünk. 2002-ig a Blender még nem volt nyílt forráskódú, azóta sok minden beindult, nem sok időnk van egymásra. Az elmúlt évben nyilvánvalóvá vált, milyen nagy a krízis a piacon: a szoftverárak estek, az eladások viszont nem egyenlítették ki ezeket. A csúcstechnológia a filmgyártásban van, de ez nem igazán segítette ki őket. A 3D ipar az utóbbi évtizedben a fő áramlatba volt. Ebben a krízisben, úgy gondolom, a Blendernek több esélye van az életbenmaradásra, mint az olyan szervezeti szörnyeknek mint az Alias és a Discreet. Utóljára, de nem a Blenderrel kapcsolatban: Ugye holland vagy... Szoktál fogyasztani Grolsch sört?Persze. A szülőföldemről származik. Nem inni Grolsch-t olyan mint a hazaárulás... [Dan Cook interjúja Ton Roosendaal-lal a BLENDERMAN - azóta megszünt - internetes magazinból, 2004] |