Kezdőlap arrow Animációs szakkör arrow Animációs szakkör 2.
Animációs szakkör 2. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2007. február 15. csütörtök 22:28




Kedves olvasó! Ha van kedved, tarts velünk! Heti rendszerességgel igyekszünk szakköri anyagokat, segédleteket megjeleníteni oldalunkon. Ennek egyik célja, hogy az Animációs Szakkör tematikáját megosszuk a weben, hogy akik Szentkirályszabadján részt vesznek benne, hét közben is tudjanak gyakorolni. Másrészt ez talán segítség lehet azoknak a kezdőknek is, akik egyébként elrettennének a számítógépes animáció nem éppen könnyű útjától.

Szakkörünk kísérlet arra, hogy megfordítsuk az eddigi tanulási sorrendet: kezelői felület - modellezés - anyagok - fények - renderelés - animáció. Az a tapasztalatunk, hogy sokakat elkedvetlenít, hogy első eredményeik nagyon hosszú tanulás után kerülnek ki a kezükből. Szeretnénk kész modelleket, karaktereket megmozgatni, s ezen keresztül mintegy visszafelé megtanulni a program használatát. Tehát nem az a cél, hogy "blenderezzünk", hanem, hogy kisebb jeleneteket, mozgásokat összehozzunk.





Az első leckében megtanultunk mozogni és mozgatni 3D-ben

A 3D tér nézetei, melyhez a számbillentyűzetet használtuk:

1 - elölnézet

3 - oldalnézet

7 - felülnézet

CTRL + 1 hátulnézet 

CTRL + 3 ellentétes oldalnézet

CTRL + 7 alulnézet

5 - perspektíva ki-be

0 - kamera-nézet

-/+ távolítás/közelítés

A többi számbillentyű térben forgat.

 

Egérrel végzett mozgások:

Egérgoörgő:  távolítás/közelítés

Görgő lenyomba (középső egérgomb) : elfordulás

SHIFT  + Görgő lenyomba (középső egérgomb) : síkban mozgatás

 

Kijelölés:


jobb egérgomb

Több tárgy kijelölése: SHIFT + jobb egérgomb


Mozgatás - Forgatás - Nagytás

Elmozdítás: G (grab, go)

Forgatás:  R (rotation)

Nagyítás: S (scale)

 

Fogantyúk


Ugyanezek a műveletek "fogantyúkkal":



Az alsó menüsor kis kezecskéjére kattintva bekapcsolható a mozgatás - forgatás - nagyítás.




1.) Feladat:



Töltsük le az alábbi állományt! Itt egy virtuális Lego-készlet. http://grafit.netpositive.hu/szakkor/legopieces.blend

Használjuk a bekapcsolt fogantyúkat a modell összerakásához! 3D térben nagyon nehéz pontosan dolgozni, ezért érdemes sokszor váltani az 1, 3, 7 nézetek között. Pontosabban tudunk dolgozni, ha a perspektíva nincs bekapcsolva (5).
Ha több tárgyat is át szeretnénk helyezni SHIFT + jobb egérgomb.
Ha nem elég az alkatrész: a kijelölt objektumot SHIFT + D-vel lehet duplikálni, duplázni!
Ha pontosan akarunk forgatni, mozgatni, akkor kapcsoljuk be az alsó menü OBJECT menüpontjában az TRANSFORM PROPERTIEST!




Ez a lebegő párbeszédpanel sokat segíthet!

Ha készen vagy a nagy művel, jó lenne egy fényképet készíteni róla.



Az alsó menü utolsó gombocskája erre való. (Render this window) Igazándiból csak képernyőképet lop, de ez nekünk egyelőre untig elég lesz. A képet a FILE > SAVE IMAGE menüből menthetjük. Fontos, hogy a neve után .jpg-t is írjunk!

Kedves szakkörösök (és webes látogatók), az elkészült Lego-autóról különböző nézőpontokból készíts így fényképet, majd küldd el azt a Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez címre február 21. szerda este 8-ig! A legjobb munkákat feltesszük az oldalra! Ka kevés az alkatrész, nyugodtan duplikálj még!

 

 

 

 

Utolsó frissités ( 2007. február 16. péntek 00:32 )
 
< Előző
© 2008 GRAFit
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.