
Cikksorozatunk előző részeiben már foglalkoztunk a különböző objektumokkal, illetve ismertettük a csomópontokkal és görbékkel kapcsolatos tudnivalókat. Most lássuk milyen lehetőségeink vannak az objektumok egyesítését illetően.
 Hogy miről is van szó, egy rövid szimuláción mindenki kipróbálhatja. Azután lapozzunk bele a cikkbe, és próbáljuk kia Sodipodi vagy az Inkscape programmal ezeket a halmazműveleteket!
Forrás: Abonyi-Tóth Andor, Sulinet. Köszönjük a szerző és a Sulinet honlap segítségét!
Korábbi cikkeinkben már használtuk a Rajzolás eszköztár különböző eszközeit (téglalap, ellipszis, csillag, spirál rajzolása illetve szabadkézi rajz), azonban ez sok esetben kevésnek bizonyulhat. Természetesen van megoldás, hiszen a meglévő objektumok segítségével újabbakat is előállíthatunk. Próbaképpen tegyünk egymásra néhány objektumot, és nézzük meg, hogy milyen objektum kijelölési/egyesítési módokat kínál fel a program. Példánkban (ábra1.svg) egy téglalapra helyeztünk el egy ellipszist, majd legfelülre egy csillagot, ügyelve arra, hogy mindegyik objektum érintkezzen mindegyik objektummal. (ez azért fontos, mert így jobban szemügyre vehetjük, hogy mi történik az objektumokkal a különböző műveletek során) Jelöljük ki mindhárom objektumot! (a SHIFT gomb nyomvatartása mellett kattintsunk az egyes objektumokra, vagy az eszközzel kerítsük körbe őket) Kattintsunk a lapon a jobb egérgombbal. Ekkor egy olyan menü jelenik meg, amely részben tartalmazza az eszköztárról elérhető funkciókat, de új lehetőségeket is találhatunk itt. A megjelenő menüben álljunk rá a Kijelölés menüpontra, majd válasszuk ki a kívánt egyesítési módokat. (Csoportosítás, Combine, Uncross, Union, Intersection, Subtraction. Amint látható egyes funkciók magyarítása sajnos nem készült el.)  Az egyes műveletek eredménye:  Magyarázat  |  | Group (Csoportosítás)  Az eredmény az lett, hogy a különálló objektumainkból egy (csoportosított) objektum jött létre. A csoportosított objektumokat együtt tudjuk mozgatni, átméretezni, exportálni, stb. Ugyanezt úgy is elérhetjük, ha a Kijelölés eszköztárból kiválasztjuk az ikont. Az így létrejött csoportot az ikon megnyomásával szét is bonthatjuk. |  |  | Combine (Egyesítés)  Olyan objektum jön így létre, amely tartalmazza az összes objektum területét, kivéve a közös területet. Hogy megértsük a működést, érdemes páronként vizsgálni az objektumokat.  A bal felső sarokban látható ábra egyesítésekor jön létre a jobb felső sarokban látható objektum, amely tartalmazza az ellipszis és csillag területét is, kivéve a közös területeket. Ha ezt az objektumot tovább egyesítjük a téglapappal (bal alsó sarok), akkor jön létre a jobb alsó sarokban látható objektum, amely tartalmazza az előbbi objektum és a téglalap területét, kivéve a közös területeket. |  |  | Uncross (nem keresztezett)  Ezen művelet használatával érdekes objektumokat kaphatunk, amelyek úgy jönnek létre, hogy takart objektumrészek csomópontjait az objektumok "nevezetes" pontjaival (pl. sarkok, vagy görbék esetén a legszélső pontok) összekötjük, majd az így kapott területet sakktáblaszerűen kiszínezzük. (sajnos ezen művelet igazi hátteréről, pontos működéséről nem találtunk további információt a dokumentációban) |  |  | Union (Unió)  Az Unió művelet hatására egy olyan objektum jön létre, amely mindegyik kijelölt objektum területét tartalmazza. |  |  | Intersection (Metszet)  E funkció eredményeként, a kijelölt objektumok közös része lesz az új objektum. |  |  | Subtraction (Különbség)  A Subtraction (Különbség) művelet végrehajtása után egy olyan alakzatot kapunk, amely csak azt a területet tartalmazza, ahol nem fedik egymást a különböző objektumok. | A továbbiakban olyan gyakorló feladatokat teszünk közzé, amelyek megoldásához a fenti műveleteket kell használni.
|