|
Írta: Administrator
|
|
2007. március 22. csütörtök 00:30 |
A szakkör következő foglalkozásán megismerkedünk a rétegekkel, melyek segítségével jobban tudjuk szervezni a dolgainkat. Az első karakteranimációs leckében megtanuljuk a bábú csontrendszerét mozgatni, és erről pillanatképeket készíteni. Ennek hatására a hal már nem csak mozog, hanem úszik, csapkod vagy akár a szemét is forgatja. |
|
Utolsó frissités ( 2007. március 22. csütörtök 00:38 )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2007. március 07. szerda 22:18 |
Az eddigi készen kapott modellek után most egy félkész hallal dolgozunk, aki mozgatás közben szétesik alkatrészeire. Miközben megoldjuk a problémát, megtanulunk hierarchikus kapcsolatokat létrehozni tárgyak között, és a végén elkészítjük saját úszkáló, szemforgató halanimációnkat. |
|
Utolsó frissités ( 2007. március 07. szerda 22:24 )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2007. március 05. hétfő 22:35 |

A belga fejlesztésű CreaToon szoftverrel Windows alatt lehet rajzfilmeket készíteni "kivágott" (mint a South Park) stílusban. A szoftver fejlesztését befejezték, és támogatás hiányában szabadon letölthetővé tették. Azt hiszem, egy próbát megér! |
|
Utolsó frissités ( 2007. március 05. hétfő 22:47 )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2007. március 01. csütörtök 18:31 |
|

Új leckénkben egy X-szárnyú támadóállást vesz fel. Közben megtanuljuk a LocRot (hely-helyzet) típusú kulcsképkockák beszúrását.
|
|
Utolsó frissités ( 2007. március 01. csütörtök 18:43 )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2007. február 26. hétfő 01:00 |

Pascal Naidon fejleszti alig egy éve ezt az egyszerű kis programot, rajzfilmkészítőknek. Mac OSX-re és Windows-ra elérhető, egyelőre nem túl stabil, de Pascal nagy örömmel fogadja a tesztelők megjegyzéseit. Bitképes és vektoros rétegeket is használ, természetesen idővonallal működik. |
|
Utolsó frissités ( 2007. február 19. hétfő 21:40 )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2007. február 22. csütörtök 17:11 |

Ezen a héten egy kb. két és fél másodperces jelenetet hoztunk össze, melyben egy X-szárnyú elhúz a kamera mellett. Akinek van kedve, csinálja utánunk! |
|
Utolsó frissités ( 2007. február 22. csütörtök 17:26 )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2007. február 22. csütörtök 01:00 |
 Aki a látványtervezéssel kacérkodik, nem kerülheti el renderelés (képkiszámítás, létrehozás) problematikáját. Ezen a téren a minimum a fotorealisztikus eredmény, de hogy azt mennyi idő és milyen összeg árán érjük el, nagyon nem mindegy. Szerencsére egyre több ingyenes vagy nyílt forrású alkalmazás segít nekünk ebben, s ha nem is pilótavizsga, de egy-két óra gyakorlás nem árt a használatukhoz. Az eszköztárban egy különlegesség a Sunflow, melyet Java nyelven írtak. Honlapján levő példák nagyon impresszívek, megér egy próbát, főleg azoknak, akik Blendert használnak, mert kapunk hozzá ehhez a programhoz írt exportert. |
|
Utolsó frissités ( 2007. február 17. szombat 16:21 )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2007. február 20. kedd 01:00 |

Szülők, tanárok figyelem! A szabad forráskódú vektorgrafikus programok zászlóshajója az Inscape. Mindenkinek ajánlom, próbálja ki, mert ha rajzolóprogramról van szó, érdemesebb ezzel kísérletezni, mint a több mint 20 éves örök Windows-klasszikus Paint-tel. |
|
Utolsó frissités ( 2007. február 20. kedd 17:35 )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2007. február 19. hétfő 21:22 |

Február 22-ig várjuk a szakkörösök feladatáról készített képet a következő emilcímre:
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
(nem csak szakkörösöktől, de bárkitől, aki szíves gyakorolná velünk a Blender használatát). A sort Katona Endi kezdte. Remélem ebben a cikkben sok klassz modellt láthatunk majd! |
|
Utolsó frissités ( 2007. február 19. hétfő 21:34 )
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2007. február 19. hétfő 01:00 |
 Van, aki a focit szereti, más meg az autókat. Nos, az előbbi csapatnak nem tudunk semmit igérni, de a verdák szerelmesei most töltsék le a Blendert, aztán a BlenderArt magazint, és indulhat a modellezés! A nyolcadik szám a játékkészítéshez használatos alacsony poligonszámú modellektől a felniken, gumikon és sebváltókon át egészen a profi karosszériáig ível. Külön érdekessége a számnak az immár háziszerző Stefán Zsolt oktatóanyaga egy futurisztikus jetski környezetének készítéséről. |
|
Utolsó frissités ( 2007. február 17. szombat 17:04 )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2007. február 19. hétfő 00:38 |
Megjelent a Blender karácsony óta várt legújabb változata! Letölthető a Blender megújult honlapjáról: www.blender.org. |
|
Utolsó frissités ( 2007. február 19. hétfő 00:41 )
|
|
|
Animációs szakkör - kiegészítő anyag |
|
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2007. február 17. szombat 14:51 |

Az Elephants Dream című Blender-produkció rendezője rakta fel a honlapjára Candy-t, "aki" a film előmunkálatai során keletkezett karakter-animáció tanulmány. Az animációs szakkör későbbi szakaszában ilyen és ehhez hasonló karaktereket fogunk megmozgatni. |
|
Utolsó frissités ( 2007. február 17. szombat 15:29 )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2007. február 15. csütörtök 22:28 |
|


Kedves olvasó! Ha van kedved, tarts velünk! Heti rendszerességgel igyekszünk szakköri anyagokat, segédleteket megjeleníteni oldalunkon. Ennek egyik célja, hogy az Animációs Szakkör tematikáját megosszuk a weben, hogy akik Szentkirályszabadján részt vesznek benne, hét közben is tudjanak gyakorolni. Másrészt ez talán segítség lehet azoknak a kezdőknek is, akik egyébként elrettennének a számítógépes animáció nem éppen könnyű útjától.
Szakkörünk kísérlet arra, hogy megfordítsuk az eddigi tanulási sorrendet: kezelői felület - modellezés - anyagok - fények - renderelés - animáció. Az a tapasztalatunk, hogy sokakat elkedvetlenít, hogy első eredményeik nagyon hosszú tanulás után kerülnek ki a kezükből. Szeretnénk kész modelleket, karaktereket megmozgatni, s ezen keresztül mintegy visszafelé megtanulni a program használatát. Tehát nem az a cél, hogy "blenderezzünk", hanem, hogy kisebb jeleneteket, mozgásokat összehozzunk.
|
|
Utolsó frissités ( 2007. február 16. péntek 00:32 )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2007. február 15. csütörtök 21:42 |
|
Szentkirályszabadján a Szent István Általános Iskolában animációs szakkört indítottunk. A résztvevők 7-8 osztályosok, akik a Blender segítségével ismerkednek a modern számítógépes animáció alapfogásaival.
Az első alkalmon rövidfilmeket néztünk: - Goro Fujita "Roger the Cat" - a Németországban élő japán származású animátor 4 napos projektje
- "Ralatak" - A Ralatak egy nagyon aranyos 5 perces CG animációs filmecske (mese), amit pár tanuló csinált Maya, After Effects, Photoshop, Premiere és Mental Ray segítségével. [Artistpub]
- Ureczky Bálint - Joey és Jack című rekeszizomrázgódtató csigafilmje.
- A Blender képességeit az Elephants Dream előzetesén mutattuk be.
A filmekhez linkek a cikkben: |
|
Utolsó frissités ( 2007. február 15. csütörtök 22:33 )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2007. január 28. vasárnap 00:29 |
|
Marx meghalt, Lenin meghalt, és én sem érzem túl jól magam... Ha körbenézünk, bizony sokféle változást látunk házunk táján.  |
|
Utolsó frissités ( 2007. január 28. vasárnap 00:41 )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2006. december 28. csütörtök 10:02 |
|

Akinek nem elég az ablakon kívüli zúzmarás valóság, Blenderben készíthet egy kis jeget. http://caron.yann.free.fr/blender/IceCube.pdf oldalon nagyon jó oktatóanyagot találtok. |
|
Utolsó frissités ( 2006. december 28. csütörtök 10:07 )
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2006. december 23. szombat 22:46 |
|

Játszunk a fénnyel. Ebben az évben is sokszor, sok órán keresztül, villogó monitoraink előtt, ilyen-olyan programokkal. Sokak öröme, hobbija adódott össze, hogy legyen mivel játszanunk. Emberek segítőkészsége, kreativitása hoz létre közösséget, fórumokat, programozási platformokat. Egészen profi eszközök nőnek ki a kezük alól. |
|
Utolsó frissités ( 2006. december 23. szombat 23:40 )
|
|
Tovább...
|
|
|
Blender 2.3 könyv akciós áron |
|
|
|
|
Írta: Bereczki Zoltán
|
|
2006. december 19. kedd 17:50 |
Hivatalosan már elfogyott a 2.3-as Blender-könyv minden példánya, azonban a Blender e-shopból még rendelhető néhány az első kiadásból, kedvező, 15 € áron. Igaz, hogy a Blender már a 2.4-es verziónál tart, azonban ez a könyv még így is kiválóan használható átfogó referencia a programról. Szállítási és csomagolási költséggel együtt 24,40 €-t kell fizetnünk. A könyv angol nyelvű, 768 oldal terjedelmű (+ 16 oldal színes galéria), jár hozzá egy CD-rom is mintafájlokkal, Python scriptekkel, galériákkal, filmekkel, és a könyvben leírt segédletek fájljaival. Link: http://www.blender.org |
|
Utolsó frissités ( 2006. december 19. kedd 22:48 )
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2006. december 18. hétfő 23:02 |
 Megérkezett és ingyenesen letölthető a Terragen 2 bemutató változata! A felhasználói felülettel való ismerkedés után, illetve tapasztalva az új verzió megfontolt lassúságát, látszik, hogy még fejlesztik a programot. Mindenképpen érdemes kipróbálni, szinte az előző verziók játéknak tűnnek mellette.
- Matematikai alapú és valós magassági térképekből is lehet domborzatot építeni.
- Félelmetesen szép felhőrendszerek.
- Bolygónyi méretektől a kavicsig lehet változtatni a nézetet.
- Több nap vagy hold is elhelyezhető az égen, ezeknek a környezetre gyakorolt fényhatásaival egyetemben.
- Végre növényzet! Az eddigi verziókban sajnos csak a távoli fű vagy zuzmórétegeket "csodálhattuk meg" a távoli sziklákon. Mostantól külső forrásból növényeket telepíthetünk.
- Objektumok importálása.
- Valós idejű 3D előnézet.
- Kapcsolótábla.
|
|
Utolsó frissités ( 2006. december 18. hétfő 23:17 )
|
|
Tovább...
|
|
|
MakeHuman: nyílt forrású embermodellező |
|
|
|
|
Írta: Bereczki Zoltán
|
|
2006. december 10. vasárnap 18:09 |
|
Szinte pontosan egy éve adtunk hírt a MakeHuman projektről. A program azóta rengeteget fejlődött. Már letölthető a 0.9.0-ás verzió, ami a készítők szerint mérföldkő: - az egészet újraírták C++-ban
- új, OpenGL alapú, egyszerű és áttekinthető, multiplatform kezelőfelület
- a "póz-motor" (poses engine) automatikusan szimulálja az izommozgásokat
- különböző karakterek vegyítése
- wavefront OBJ kimenet, anyagokkal és UV-koordinátákkal
- fotórealisztikus render
Én már letöltöttem és kipróbáltam, valóban nagyon igéretes. Átlátható a felülete, rengeteg karakter van beépítve, amiket kedvünkre szerkeszthetünk, és a rendszerigénye is töredéke kereskedelmi "nagytestvérének".
Letölthető innen Windowsra, Ubuntu Linuxra, Mac OS X-re (univerzális bináris), és természetesen a forráskód. |
|
Utolsó frissités ( 2006. december 10. vasárnap 22:40 )
|
|
|
Mélységélesség kapcsolótáblával |
|
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2006. november 28. kedd 01:00 |
Végre kielégítő minőségben lehet a Blenderben is mélységélességet létrehozni. Oldalunkon bemutatott Yafray-féle megoldás elég időigényes, a QuickDoF Script pedig minőségben marad el az ideálistól. Az új kapcsolótábla (nodes) rendszer segítségével nagyon sokféle kompozitáláson alapuló eljárást kilogikázhatunk. Liszkai Bence (Liszi) oktatóanyagát a Mindentbele 3D portálon találtuk. |
|
Utolsó frissités ( 2006. november 27. hétfő 20:49 )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2006. november 27. hétfő 20:50 |
|

December 15-e azt hiszem újra lázba fogja hozni a realisztikus 3D környezetek előállításának szerelmeseit. Hosszú várakozás után végre megjelenik a Terragen™ 2 Technology Preview. Ez még egy amolyan próbaváltozat, előíze a véglegesnek, de azt hiszem, megéri már most kipróbálni. |
|
Utolsó frissités ( 2006. november 27. hétfő 21:16 )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2006. november 27. hétfő 20:23 |
|
Újabb számmal jelentkezett a PDF-alapú, ingyenesen letölthető Blender magazin. A szám tartalmából:
- A kompozitáló kapcsolótábla (nodes) használata "Glow" (glória, háttérfény) effektushoz és mélységélességhez.
- Blender játékkörnyezet alkotása.
- Vector Blur - újszerű mozgáselmosódás.
- Displacement - felületi formák mintázatokból.
- Gimp tanácsok
- Kapcsolótábla elmélet.
- Fényvisszaverődési értékek.
|
|
Utolsó frissités ( 2006. november 27. hétfő 20:24 )
|
|
Tovább...
|
|
|
A Moho-t megette az e-frontier |
|
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2006. november 05. vasárnap 23:27 |
Szomorúan vettük tudomásul, hogy az általunk nagyon szeretett rajzfilmkészítő program, a Moho befejezte földi pályafutását. Ahogy az már az üzleti életben lenni szokott, a kis hal úgy érezte, a nagy hal gyomrában sikeresebben folytathatja karrierjét. Az e-frontier (Poser készítői) látnak fantáziát a programban, s azt Anime Studio néven tovább fejlesztheti a Lostmarble csapata. Letölthető-e a régi Moho? Lesz-e nyilt forráskódú változat, vagy olyan jól használható demo verzió, mint a régi? Last minute demovadászat oldalunkon! |
|
Utolsó frissités ( 2006. november 06. hétfő 00:04 )
|
|
Tovább...
|
|
|
Merre formálódik a Blender? |
|
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2006. október 31. kedd 16:54 |
|
Milyen elemekkel bővül majd a következő Blender-változat? Cikkünkben érintünk néhány témát, és egy új tesztkiadást is kipróbálhatunk. |
|
Utolsó frissités ( 2006. október 31. kedd 17:30 )
|
|
Tovább...
|
|
|
Mélységélesség a QuickDoF Scripttel |
|
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2006. október 02. hétfő 17:11 |
|

Szabó István as stewet a http://www.mindentbele.hu/ -n megjelent oktatóanyaga egy Python script-t használ a mélységélesség problémájának megoldására Blender-ben. Érdemes átolvasni, kipróbálni! |
|
Tovább...
|
|
|
Blender dokumentáció fordítás |
|
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2006. szeptember 27. szerda 23:49 |
A magyar Blender oldal éppen átalakulóban van. Új tartalomkezelő rendszer alatt fut, de sok funkciója már elég aktív. A Fórumban találtunk rá például a Blender dokumentáció fordítására, ami közöttünk szólva bizony elég nagy munka lehetett! |
|
Utolsó frissités ( 2006. szeptember 27. szerda 23:55 )
|
|
Tovább...
|
|
|
Mélységélesség a Blenderben |
|
|
|
|
Írta: Kisanti
|
|
2006. szeptember 26. kedd 01:00 |
|
 Valósághű 3D képeket szeretnénk készíteni? Akkor mindenképpen szembesülnünk kell a mélységélesség kérdéskörével... |
|
Utolsó frissités ( 2006. szeptember 27. szerda 23:42 )
|
|
Tovább...
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2006. szeptember 25. hétfő 23:27 |
A Blender Summer of Documentation projekt keretében az anyagok és textúrák használatáról Colin Litster kitűnő oktatóanyagot közölt. Érdemes átböngészni, tanulni, gyakorolni, jó látni, hogy a kicsit régi, poros oktatóanyagokat lassan felváltják az új Blenderhez igazodó ötletes, látványos megoldások. |
|
Utolsó frissités ( 2006. szeptember 25. hétfő 23:33 )
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2006. szeptember 25. hétfő 23:04 |
|

A Blenderart Magazin 6. száma az építészeti vizualizáció és a játékkészítés témaköreivel foglalkozik. |
|
Utolsó frissités ( 2006. szeptember 25. hétfő 23:22 )
|
|
Tovább...
|
|