powered_by.png, 1 kB
Kezdőlap arrow Artrage
Artrage
ArtRage újratöltve PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2006. január 26. csütörtök 20:37

Megjelent az ArtRage rajzoló-festő-grafikai program új változata. Úgy tűnik, eddig kísérleti szakaszában levő program elérte a nagykorúságot. Ez sajnos megnyilvánul abban is, hogy két "kiszerelésben" kapjuk a programot.

Az ingyenes változat picit többet tud mint az előző 1.1-es verzió, de új felületen, sokkal kézreállóbban érhetjük el a funkcióit. Megszűnt digitalizálótáblával rajzolva az eddigi kellemetlen utánhúzás, lassúság. Ami viszont bosszantó, hogy igazi reklámprogramot kapunk, azaz bizonyos funkciók tűntetően ki vannak kapcsolva, leküzdhetetlen vágyakozást okozva azoknak, akik így is beleszeretnek a programba. Becsületére legyen mondva a programnak, hogy kapunk hozzá egy korrekt, telepített felhasználói kézikönyvet, ahol kissé szürkébben, de a teljes verzió lehetőségeit is elmagyarázzák.

A teljes verzióban

  • rétegek kezelésével,
  • rajzvászon átméretezésével,
  • referenciafotók használatával,
  • néggyel több rajzeszközzel és
  • sokszorosan több beállítással (mint például a fémszínű festés),
  • valamint réteges Photoshop fájlok import-export lehetőségével bővíthetjük ki digitális palettánkat.


     
Utolsó frissités ( 2006. január 26. csütörtök 21:14 )
Tovább...
 
Rajzolni nem is olyan egyszerű PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Kisantal Tibor   
2005. december 02. péntek 15:22

 Az ArtRage rajzolóprogramhoz kapcsolódó cikksorozatunk első részében a számítógépes rajzolás témakörét szeretnénk körüljárni. Amikor ugyanis "rajzolóprogramról" beszélünk, több kategóriát hajlamosak vagyunk összemosni. Mivel szinte minden számítógépes tevékenység valós eljárások modellezésével jött létre, érdemes egy gondolatkísérlet erejéig visszaforgatni ezeket a mindennapok nyelvezetére, s meglátjuk, alkalmazhatjuk-e ezekre a rajzolás kifejezést.

 

Utolsó frissités ( 2005. december 09. péntek 23:43 )
Tovább...
 
ArtRage PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2005. november 26. szombat 21:40

Ezen a héten szeretnénk bemutatni az ArtRage rajzoló-festő programot. 

  • Első cikkünkben körbejárjuk:
miért érdemes használni valós rajzeszközöket szimuláló szoftvereket,
egyáltalán lehet-e ezeket az eszközöket szimulálni,
milyen programok alkalmasak erre,
mit lehet tenni, ha nagyobb rajzélményre vágyunk, mint a jó öreg egér tologatása.
  • Aztán bevezetünk az ArtRage-be, néhány egyszerű gyakorlaton keresztül.
  • Majd egy kis galériával bővítjük ki a rovatot.

Utolsó frissités ( 2005. december 09. péntek 23:46 )
 
© 2008 GRAFit
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.