Adobe CS2-es programok ingyen? Helyesbítés…

Kisebb vihar van az interneten, és sajnálom, de ennek én is részese lettem. Mindenki töltögeti az Adobe 10 évvel ezelőtti szoftvereit, abban a hiszemben, hogy ingyenessé tették azokat.

Most jelent meg a helyesbítés, kérlek olvassátok ezt is el.

Az Adobe leállította az aktiváló szerverét, mellyel az Adobe Creative Suite 2-es szoftvereket kellett aktiválni. Telepítés közben ezek széria számot kérnek, majd a dobozon található számmal aktiválni kellett a szoftvert.

Ha a grafikusnak elszállt a gépe – velem többször is előfordult -, újratelepítette, majd aktiválta.

Ha nincs szerver, nem lehet aktiválni az eredeti lemezeket.

Erre azt a megoldást találták ki, hogy nyilvánossá teszik a tíz éves szoftvereik aktiválás nélkül is telepíthető változatát,  sőt mellé még közlik a szériaszámokat is! Mindezt a kedves régi ügyfeleik miatt – úgymond kései terméktámogatásul.

Nos, mi, hülye, körültekintés nélküli felhasználók pedig bódult eufóriában töltögetjük le a szoftvert, próbáljuk ki, abban a hiszemben, hogy az Adobe valamit hozzá akar tenni a világ megjobbításához.

Aztán egy fórumon megszólal Dov Isaacs, az Adobe egyik főtudora, hogy nem úgy van az, gyerekek, ez csak azoknak ingyenes, akik legális licenszekkel rendelkeznek.

Ez a hivatalos álláspont.

Kommentet olvashatod alább…

Véleményem:

Az Adobe annak idején az aktiválást éppen amiatt vezette be, hogy ne lopják a szoftvereit. Az a cég, amely a BSA tagja, most vagy belátta, hogy az aktiválással csak kicsit megnehezíti ezt a tevékenységet, vagy elunta a hosszú támogatást.

Úgy gondolom, ha tényleg az volt a céljuk, hogy régi ügyfeleiket támogassák, ezt lehetett volna diszkrétebben is művelni.

De nem így, ahogy tették. Az Adobe vásárlók ugyanis többnyire regisztráltak, megadták adataikat, kiértesíthetők: “Hé, fiúk, ez meg ez történt, itt és itt találsz egy javító patch-et, amott meg egy új szériaszámot, vagy gyere be a Trans Europe-hoz, adunk egy CD-t”.

Ehelyett a BSA egyik alapító cége kipakolja a szoftvereit nyilvánosan az internetre, mellé csomagolva a szériaszámokat. Majd mindenféle vezércikk, bilincses plakát, rendőri akció nélkül Dov Isaacs, aki mintha egy Chaim Potok regényből lépett volna elő, az Adobe fórumán ír egy sort, hogy “bocs, srácok, ez így nem legális”.

Utálom az összeesküvés-elméleteket. Most mégis az az érzésem, hogy ez az egész egy jó kis indirekt reklám.

“Tessék, vigyétek, használjátok… De nem mi adtuk, semmi közünk hozzá. Sőt, érezzétek rosszul magatokat! Úgy felvertük ugyanis a szoftvereink árát, hogy az elérhetetlen az átlagember számára. Hát csinálunk egy kiskaput, hogy tanuljátok, használjátok, és vágyakozzatok a legújabbra!”

Mindezek után, azt hiszem, úgy illene, hogy kitöröljem a táblázatot, amelyet az Adobe honlapjáról másoltam ide.

De miért is tenném?

Hátha segít a tíz éve regisztrált felhasználóknak…

[E sorok írója egyébként Adobe szoftvereket használ grafikai munkáihoz, melyet legálisan vásárolt. Mint regisztrált Adobe CS2 felhasználó nem kapott értesítést a cégtől a változásokról.]

CS2 SYSTEM REQUIREMENTS

  • Mac OS X v.10.2.8–v.10.3.8. PowerPC® G4 or G5 processor
  • Microsoft® Windows® 2000/Windows XP. Intel® Pentium® III or 4 processor
PRODUCT PLATFORM DOWNLOADS SERIAL NUMBER
Creative Suite 2 Mac CS2_install_Mac.pdf 1130-0412-8377-1896-9751-5759
CS_20_IE_NonRet_D1.dmg.bin
CS_20_IE_NonRet_D2.dmg.bin
CS_20_IE_NonRet_D3.dmg.bin
VCS2.dmg
CS_2.0_IE_Extras_1.dmg.bin
Win CS2_install_Win.pdf 1130-1414-7569-4457-6613-5551
CreativeSuiteCS2Disc1.exe
CreativeSuiteCS2Disc2.exe
CreativeSuiteCS2Disc3.exe
VCS2.zip
CS_2.0_WWE_Extras_1.exe
Acrobat 3D 1.0 for Windows Win AC3D_1.0_Volume_NACK_WWE.zip 1159-1414-7569-3493-5006-5653
Acrobat Standard 7.0 Mac 12001748.dmg 1016-0414-2428-7157-5404-6669
Win 22001904.exe 1016-1415-6379-6184-1333-2468
Acrobat Pro 8.0 Mac APRO8_Mac_WEB_WWEFG.dmg 1118-0416-1130-3724-2927-7040
Win APRO23_Win_ESD1_WWEFG.exe 1118-1414-1955-8737-8172-0350
Audition 3.0 Win ADBEAudition_loopolgy.exe 1137-1004-8571-6848-7845-8029
ADBEAudition_ESD1_WWEFGJIS.exe
ADBEAudition_loopolgy.7z
GoLive CS2 Mac GL_CS2_UE_NonRet.dmg.bin 1033-0415-6162-2671-3431-0993
Win GL_CS2_UE_NonRet.exe 1033-1418-1610-5696-5209-0095
Illustrator CS2 Mac AI_CS2_IE_NonRet.dmg.bin 1034-0416-0740-0527-2887-2375
Win AI_CS2_IE_NonRet.exe 1034-1415-6230-2341-2884-9398
InCopy CS2 Mac IC_CS2_UE_NonRet.dmg.bin 1036-0414-4367-5110-5897-2432
Win IC_CS2_UE_NonRet.exe 1036-1419-3531-6378-2148-9313
InDesign CS2 Mac ID_CS2_UE_NonRet.dmg 1037-0413-9961-4063-8457-1098
Win ID_CS2_UE_NonRet.exe 1037-1412-5094-8316-6812-7982
Photoshop CS2 Mac PhSp_CS2_English.dmg.bin 1045-0410-5403-3188-5429-0639
Win PhSp_CS2_English.exe 1045-1412-5685-1654-6343-1431
Photoshop Elements 4.0/5.0 Mac PSE4_Mac_WWE_ESD1.dmg.bin 1057-0410-8218-6295-1699-9560
Win PSE_5.0_WIN_ESD1_ENG.exe 1057-1414-3729-7573-7352-1206
Adobe Premiere Pro 2.0 Win PPRO_2.0_Ret-NH_UE.zip 1132-1280-4900-7476-5108-8019

One thought on “Adobe CS2-es programok ingyen? Helyesbítés…

  1. Elgondolkoztató blog… Röviden az én történetem: Hogyan lettem legális szoftver felhasználó?! címet is kaphatná.
    Nos annak idején, amikor még taníthattam multimédia-fejlesztőket (OKJ), nekem jutott az a megtisztelő “feladat”, hogy az akkor még Macromedia cég kiadásában megjelenő Authorware fejlesztői rendszer elsajátítását próbáltam a kis kobakokba préselni. (Én még a 3.5 kiadást tanultam, most a v6.0-nál jár(t)unk)
    A történet oktatási része érdektelen, de egyszer csak hipp-hopp, az Adobe cég felvásárolta a Macromedia-t. (A kis hal megeszi a nagyobbat üzleti elv alapján) Rossz nyelvek szerint kellett az Adobe-nak a Flash, meg a DreamViewer, a többivel nem foglalkozik. Gondoltam, itt az alkalom, hogy írjak nekik, mert időközben kiadták a v7.0 verziót, és milyen jó lenne, ha tudna a szoftve maygarul is. Elkészítettem a fordítást, és kértem, hogy hivatalosan támogassák a magyar kiadást, melyben én is szivesen és ingyen szerepet vállalnék. (Készítettem is hozzá egy web-oldalt, ahol “Nem hivatalos Authorware oldal” címmel tettem közzé sok-sok információt.
    Jött is a válasz: (a fordítás magyarítása és rövidített változata): Kedves Steve Tailor! Tájékoztatjuk, hogy az Ön által benyújtott kezdeményezést Cégünk üzletpolitikája és stratégiája miatt nem áll módunkban támogatni, és kérjük, ne terjessze (forgalmazza, reklámozza) a fordítás hírét, ellenkező esetben jogi lépéseket vagyunk kénytelenek megtenni.
    Ez döfi… ez (is) az Adobe!!!
    Megint tollat ragadtam, és illedelmesen leírtam: Én nem kereskedelmi célú forgalmazásról beszélek, hanem iskolai felhasználásról, ahol a hallgatók tanulják a szoftvert, és később használói is lesznek, tehát a Cég is jól járna, ha melléállna e kezdeményezésnek.
    Azonnal jött a rövid válasz: NEM!!!
    Aztán feladtam… amikor lejárt az iskolai licensz, olyan összegeket kértek a megújításért, hogy arra már nem volt pénzünk. (…és én keresgetni kezdtem – Eredményem: Külföldről megrendelve a teljes szoftver ára ~4000$ – akkori árakon számolva ez kb 720 000 HUF volt (180Ft/ 1$ árfolyamon), és míly érdekes, magyar megrendelés esetén ez az ár majdnem a kétszerese, közel 1 milla lett volna. Persze írtam én a forgalmazónak, hogy miért ez a nagy különbség… válasz azóta sem jött. Ma is lehet keresni ezzel kapcsolatos infókat, az árrés kb ilyen arányú)
    No ekkor tettem le a lantot, és áttértem más alternatívákra (Linux, Gimp, Blender stb…)
    Ha az én hsz-om nem ide való, úgy elnézést kérek, de Adobe-ékról nekem csakis a “lehúzás”, a “vedd meg a vasat, ha az én szoftvereimet használod” jut eszembe. Ezzel lehet nem egyetérteni, de ma – sajnos – ilyen a világ. (…és én osztom az igét, amikor a suliban “Vizuális programok” címen a kolléga PS-t tanít…. én kérek bocsánatot)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This blog is kept spam free by WP-SpamFree.